BRFK: nem kábítószer okozta a Stadionoknál talált ember halálát

Az igazságügyi boncolás nem hozta összefüggésbe kábítószer-fogyasztással annak az embernek a halálát, akinek a holttestét még vasárnap a fővárosban a Stadionoknál találták meg - közölte a Budapest Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn az MTI-vel.A közleményben emlékeztettek, a BRFK járőre vasárnap délelőtt a Stadionoknál, a Hungária körúton talált rá egy emberre, aki a földön feküdt, és nem mutatott életjeleket. A férfi életét a mentők sem tudták megmenteni. A halálesettel összefüggésben idegenkezűség gyanúja nem merült fel.

Vasárnap közölték azt is, új pszichoaktív anyag miatt indított nyomozást a rendőrség, miután az Országos Mentőszolgálat jelezte, több, zavartan viselkedő embert vittek kórházba. A rendőrség az üggyel összefüggésben házkutatásokat tartott, és egy embert kábítószer-kereskedelem, kettőt kábítószer-birtoklás gyanúja miatt előállított, gyanúsítottként hallgatott ki. A rendőrség kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt egy nőt őrizetbe vett, és kezdeményezi előzetes letartóztatásának indítványozását - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com