Brit nagykövet: a kétoldalú kapcsolatok erősítése a cél

Az Egyesült Királyság és Magyarország közötti kapcsolatok erősítése a cél - közölte az Egyesült Királyság budapesti nagykövete hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Paul Fox azt mondta, hogy ugyan az Egyesült Királyság kilép az Európai Unióból, de nem hagyja el a kontinenst, ezért a Brexit nem azt jelenti, hogy az ország kapcsolatai meggyengülnének az európai országokkal, sokkal inkább erősödnek majd.

   
Magyarországgal is sok a közös érdek, a biztonság, a gazdaság és az emberek közötti kapcsolatok területén erősebb lesz a kapcsolat - hangsúlyozta. Kifejtette: Magyarországon meghatározó brit cégek vannak jelen, és azon dolgoznak, hogy bővüljön ezeknek a köre. A klímaválság elleni küzdelemben is sokat tehet együtt a két ország, az emberek közötti kapcsolatok területén pedig az oktatási kapcsolatok fejlesztése kiemelt feladat.
    

Az is cél, hogy a Magyarországról és az Egyesült Királyságból érkezők, utazók a Brexit átmeneti időszaka után is a jelenlegi feltételek mellett tudjanak dolgozni, tanulni, utazni - mondta a brit nagykövet, aki szerint ebbe az irányba haladnak a tárgyalások, de ehhez átfogó megállapodásra van szükség az EU-val.
   

Beszélt arról is, hogy az Egyesült Királyságban élő külföldi állampolgárok regisztrációja gördülékenyen halad, már több mint 100 ezer magyar állampolgár élvezi ennek az előnyét. A tervek szerint a Magyarországon élő britek is hamarosan információt kapnak arról, milyen szabályok vonatkoznak rájuk - tette hozzá Paul Fox.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com