Brutálisan drágul a temetkezés hála a Fidesznek - A halottakat is megadóztatják.

Mindenhol adót és árat emel a kormány. Szinte két nap nem telik el valami full negatív hír nélkül, mely az emberek pénztárcáját is érinti.


Már meghalni is sokba kerül a Fidesznél. A halottainkat is megadóztatják.

Előkészületben lévő törvénymódosítás nem engedi majd meg, hogy 60 ezer forint körül kijöjjön valaki egy temetésből. Jövőre többszázezres költségekkel kell számolni minimál díjon is.

Az idén 60 ezer körüli összegbe került egy hamvasztásos temetés, ez jövőre 140 ezerbe fog fájni.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A hamvasztás utáni urna kiadása is megszűnik. A törvényjavaslatot egy Fideszes ember:  Gelencsér Attila képviselő nyújtotta be, mivel szerinte veszélyben a kegyelethez való jog.

Ezt azzal indokolja, hogy a Balatonból kivetett a víz pár darab urnát, ez pedig szerinte kegyeletsértő, mert nincs megadva a végtisztesség a halottnak. A készülő törvényjavaslat, a családtagok közjegyző előtti nyilatkozatához kötnék a hamvak kiadását, ami temetői díjak kifizetésére kényszerítheti a hozzátartozókat.

Ha most valaki elhamvasztat valakit, akkor az 60 ezerbe kerül és ehhez jön még 37 ezer forint az urnafal bérléséért.

Egy koporsós temetés legalább százezer forintba kerül, de ha belevesszük a temető költségeket is akkor 300 ezer alatt nem áll meg az összeg. Ezért a leggyengébb szolgáltatást lehet Budapesten megkapni a legolcsóbb sírhelyekkel.

Sokan éltek eddig a biológiailag lebomló urna mellett, ami úgy néz ki, hogy a család eltemeti az urnát az udvarban és ültet mellé egy fát. Az urna lebomlik pár hónap alatt és a hamvakkal részben tud táplálkozni a fa, ilyenkor azt mondják, hogy a fában él tovább a hozzátartozó.

Akinek több pénze van, az rendelhet hajóról temetést is, valamint repülőről való szétszórást is a Balaton vagy a Duna felett.

Ma már hazánkban is van lehetőség arra, hogy űrtemetést végezzenek. Ezt a houston-i központú Memorial Spaceflight cég oldja meg. Egy űrtemetés 800 000 forinttól rendelhető meg. 2013-ban a holdon lesz temetés, 2014-ben pedig a mélyűrben lesz egy temetés a tejúton is túl.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com