Budai Gyula feljelentést tett egy fővárosi telek értékesítése ügyében

Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő befolyással üzérkedés gyanúja miatt feljelentést tett egy fővárosi ingatlan értékesítése miatt, amelyre a Városháza tervezett eladásával kapcsolatos sajtóhírek nyomán derült fény.A kormánypárti képviselő az MTI-nek pénteken elmondta: a sajtóban a napokban jelent meg egy titokban rögzített felvétel, amelyen két férfi egy fővárosi telek megszerzéséről beszél.
    

Hozzátette: a sajtó feltárta, hogy a XII. kerületben egy ipari területről van szó, amelyet Grébics Ingatlan Zrt. vásárolt meg bruttó 101 millió forintért a Fővárosi Önkormányzattól. Budai Gyula közölte: a hangfelvétel és a sajtóban megjelent információk alapján megalapozott a gyanú, hogy az ismeretlen tettesek hivatalos személyt befolyásoltak, amikor elmentek a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. épületébe és ott megállapodtak egy ott dolgozó ügyintézővel, hogy segítsen megnyerni egy pályázatot, valamint ezért a segítségért két millió forint "előleget" is elkértek.    
   

A képviselő ezért befolyással üzérkedés megalapozott gyanúja miatt a Nemzeti Nyomozó Irodánál feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Budai Gyula beszámolt arról is: a feljelentéséhez csatolta az ügyben napvilágot látott sajtóhíreket is, amelyek szerint a feljelentésben szereplő ingatlan adásvételében fontos szerepet játszott az a Berki Zsolt, akinek a neve a Városháza feltételezett eladásával kapcsolatban is szóba került.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com