Budai Gyula feljelentette Hadházy Ákost

A Fidesz-KDNP nevében feljelentést tett Hadházy Ákos "gyanús földügyei" miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen kedden Budai Gyula, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője.Ezt bejelentve újságíróknak arról beszélt: dokumentumok igazolják, hogy az LMP-s politikus " apja és anyja strómanhálózat tagjaként játszotta ki a földtörvényt", és egy német üzletembernek több százmillió forint értékű földet játszottak át, utóbbi pedig egy hasonló nagyságrendű földliciten egy korábban többször ilyen célra használt "strómanszámláról" utalt harminc milliós előleget.

    
Budai Gyula hangsúlyozta: napokig vártak az ellenzéki politikus válaszára a témában, de ő  folyamatosan mellébeszélt, ezért csalás és más bűncselekmény miatt tette meg feljelentését, hozzátéve, bízik abban, hogy ez a beadvány "összeér" majd a Nemzeti Földalapkezelő nap folyamán tett beadványával.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ideiglenesen zárva

Ideiglenesen zárva

Három hónapig nem nyithat ki egy mezőberényi diszkó, mert a gyanú szerint egy férfi kábítószert árult.

Két nap alatt hármat

Két nap alatt hármat

Körözött személyeket fogtak el a budapesti rendőrök.

Csomagautomatába rendelte a kábítószert

Csomagautomatába rendelte a kábítószert

A Veszprém vármegyei rendőrök újabb drogfogása.

Rálőtt egy férfi Nagytevel polgármesterére, a sérültet mentőhelikopter vitte kórházba

Rálőtt egy férfi Nagytevel polgármesterére, a sérültet mentőhelikopter vitte kórházba

Fegyverrel lőtt egy férfi a Veszprém vármegyei Nagytevel polgármesterére kedden délelőtt, a településvezetőt mentőhelikopter vitte a Győri kórházba - tájékoztatta a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Álrendőr fogadásból

Álrendőr fogadásból

Ahogy az a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság minap kiadott közleményében olvasható: egy fiatal – magát rendőrnek kiadva – rezzenéstelen arccal igazoltatott embereket Debrecenben, majd a helyi busz- és villamosjáratokon ellenőrzött jegyeket, bérleteket.

Svájcban fogták el egy tizenkét éve, Debrecenben történt gyilkosság gyanúsítottját

Svájcban fogták el egy tizenkét éve, Debrecenben történt gyilkosság gyanúsítottját

Svájcban fogták el egy tizenkét évvel ezelőtt, Debrecenben történt gyilkosság gyanúsítottját - közölte a Rendészeti Államtitkárság kedden a Facebook-oldalán.

Elfogták a pártaktivistákat szidalmazó férfit

Elfogták a pártaktivistákat szidalmazó férfit

A budapesti nyomozók a közösségi médiában megjelent bejegyzés alapján azonosították a feltételezett elkövetőt.

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Filmbe illő jelenet

Filmbe illő jelenet

Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

http://ujhazak.com