Budapest: bebizonyosodhat, hogy a főváros korábbi vezetése garanciát vállalt egy offshore-cég adósságáért

A Fővárosi Önkormányzat szerint a CET-beruházás ügyében a bankgaranciáról folyó perben kiderülhet, hogy Budapest korábbi vezetése egy offshore-cég adósságáért vállalt felelősséget.

cet1

A Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága a Népszabadság pénteki számában megjelent cikkre reagálva közölte ezt az MTI-vel. A napilap beszámolója szerint a főváros benyújtotta fellebbezését a CET-ügyben a Pécsi Törvényszéken múlt héten született ítélettel kapcsolatosan.

A lap ismertetése szerint az MKB Bank 2012 elején fogta perbe a fővárosi önkormányzatot, a budapesti CET-beruházás kapcsán szóban forgó 28,4 millió eurós - mintegy 7,5 milliárd forintos - hitel és kamatok visszafizetését kérve. A Pécsi Törvényszék múlt heti közbenső ítéletében kimondta: az MKB és a főváros között létrejött megállapodás érvényes, azaz a szolgáltatási szerződés felmondása esetén az önkormányzat köteles megfizetni a fennálló adósságot.

A Főpolgármesteri Hivatal közleményében azt írta, a fellebbezés alatt álló per oka, hogy az előző városvezetés idején az illetékes vezetők egy háromoldalú megállapodást kötöttek. Ennek lényege, hogy Budapest a CET-beruházás lebonyolításával egy offshore-céget bízott meg, amely hitelt vett fel a banktól, a főváros vezetői pedig vállalták, hogy a város kifizeti a cég adósságát, ha az tönkremegy, kiszáll vagy bármi okból kiválik a rendszerből.

Hozzátették: a szerződést a cég mondta fel, ezért kellene most a városnak a fizetnie. Ha a másodfok is Budapest ellen dönt, akkor kiderül, hogy a főváros korábbi vezetése egy idegen offshore-cég adósságáért vállalt garanciát - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com