Budapest kormányhivatala törvényességi felhívást tesz a letartóztatásban lévő óbudai polgármester fizetésével kapcsolatban

Budapest kormányhivatala úgy döntött, hogy törvényességi felhívással fog élni a képviselő-testület mint, munkáltató felé, és követelni fogja, hogy az augusztus óta előzetes letartóztatásban lévő III. kerületi polgármester az azóta jogalap nélkül felvett fizetését fizesse vissza - jelentette be Sára Botond Budapest főispánja csütörtökön reggel a facebook-oldalán.A közzétett videóban a főispán úgy fogalmaz, hogy Kiss László, Budapest III. kerületének baloldali polgármestere tavaly nyár óta van előzetes letartóztatásban, mert a gyanúk szerint kenőpénzt fogadhatott el. Ebben az esetben úgy szól a jogszabály, hogy mentesül a munkavégzés alól, hiszen nem tud dolgozni, de fizetés sem jár neki. Ennek ellenére ő felveszi a tiszteletdíját, a cafeteria-juttatást és a költségtérítést - mondta.

"Budapest kormányhivatala úgy döntött, hogy törvényességi felhívással fog élni a képviselő-testület mint, munkáltató felé, és követelni fogja, hogy a jogalap nélkül kifizetett pénzeket Kiss László fizesse vissza" - jelentette ki.

Hozzátette: "amennyiben a képviselő-testület a felhívásunkkal nem ért egyet, illetve támogatja azt, hogy a polgármester továbbra is fizetést kapjon azért, mert börtönben ül, akkor bírósághoz fogunk fordulni, és ott fogunk érvényt szerezni annak, hogy a jogalap nélkül felvett pénzeket a polgármester visszafizesse".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

http://ujhazak.com