Budapest Pride - Ombudsman: a rendőrségnek a rendezvényről távozók védelmét is biztosítania kell

Szabó Máté ombudsman szerint a hatóságoknak minden tőlük telhetőt meg kell tenniük a békésen tüntetők védelmében, és ez érvényes a rendezvényről távozókra is - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala kedden az MTI-vel.

pride3

A közlemény szerint az alapjogi biztos azt vizsgálta, hogy sérül-e a 18. Budapest Pride leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer fesztivál keretében szervezett felvonulás résztvevőinek gyülekezési joga.

A vizsgálat szerint a rendőrség a szombati Budapest Pride felvonulás résztvevőinek biztosította, hogy élhessenek gyülekezési jogukkal, és megakadályozta, hogy az ellentüntetők megzavarják a rendezvényt.

A felvonuláson a rendőrség becslése szerint nagyjából négyezren vettek részt - írták.

Az ombudsman munkatársai úgy látták, hogy az összesen mintegy 300 ellentüntetőt a rendőrség "kellő távolságban tartotta", így nem tudták megdobálni a felvonulókat, a kiabálásukat elnyomta a zene, helyenként pedig rendőrségi járművel eltakarták előlük a rendezvényt.

Mint írták, előfordult, hogy egy-egy résztvevő kivált a menetből, és megpróbált odamenni az ellentüntetőkhöz, őket azonban a szervezők visszatartották.

Azon sajtóhírek kapcsán, hogy a rendezvényről távozókat atrocitások érték, az alapjogi biztos megállapította: a hatóságoknak minden tőlük telhetőt meg kell tenniük azok védelmében, akik békésen élnek gyülekezési jogukkal, és ez érvényes a rendezvényről távozókra is.

Az ombudsman munkatársait a rendőrség arról tájékoztatta, hogy a felvonuláson nem, de a rendezvénytől távolabb többeket előállítottak, mert magatartásuk kimerítette a közösség tagja elleni erőszak tényállását. A rendőrség azt is közölte: több esetben vizsgálják, hogy egyes ellentüntetők magatartása valósított-e meg bűncselekményt.

A rendőrség kedden honlapján azt írta, hogy a Budapest Pride szombati felvonulása utáni atrocitások ügyében fokozott ügyészi felügyelet mellett folytat büntetőeljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A rendőrség közösség tagja ellen csoportosan elkövetett erőszak megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettesek ellen. Közleményük szerint szombat este a Budapest Pride felvonulás után az V. kerületi Szent István körút és Bihari János utca kereszteződése közelében rasszista támadás ért három embert.

A rendőrség honlapján szombaton azt írta: a rendezvénnyel összefüggésben egy 51 éves külföldi állampolgárt állítottak elő garázdaság miatt.

A Szabad Emberek Magyarországért szombati közleménye szerint a Budapest Pride felvonulást követően három tagjukra támadt egy körülbelül 30 fős csoport a Nyugati pályaudvarnál. Mint írták, a szervezet három tagját "30 rasszista, egyenruhás neonáci" megtámadta, akik "cigány buzik!" felkiáltással elkezdték verni a három férfit. Hozzátették, hogy "a rendőrség ugyan gyorsan közbeavatkozott, de utána csak az áldozatok adatait vette fel, és a rasszista bűnözőket hagyta elmenni".

MTI

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com