Budapesten fogtak el egy FBI által keresett férfit

Budapesten fogtak el egy 36 éves magyar-román kettős állampolgárságú férfit, akit azért keresett az FBI (az amerikai szövetségi nyomozóiroda), mert a gyanú szerint 2007-ben társaival vírus befecskendezésével zsarolt egy párt az Egyesült Államokban - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.A gyanú szerint a rablóbanda a nőt és élettársát megkötözte, késsel és egy pisztollyal sakkban tartotta őket, majd befecskendezett nekik egy olyan szert, amelyről azt állították, hogy halálos vírus. Az ellenanyag átadását nagy összeghez kötötték. A sértettek számlavezető bankfiókjai azonban - korábbi hasonló esetekből tanulva - az atípusos átutalások teljesítését megtagadták. Ekkor az elkövetők altatót itattak a sértettekkel, és az autójukkal elmenekültek.
    

Az elkövetőket azonosították, majd az FBI kérésére a New Haven-i bíróság 2012-ben nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellenük. Az NNI közleménye szerint a most elfogott Stefan Alexandru B.-t az FBI az egyik legveszélyesebb bűnözőként kereste. A szövetségi nyomozók 10 ezer dolláros pénzjutalmat is felajánlottak a nyomravezetőnek. A kettős, magyar-román állampolgárságú férfit azonban 2007 óta hiába keresték a hatóságok.
    

Az ügyben akkor következett be fordulat, amikor a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói olyan információhoz jutottak, hogy a szökevény feltehetően Magyarországon tartózkodik. A borsodi rendőrök a férfi elfogására az NNI célkörözési osztályának segítségét kérték, a rajtaütés kedden történt. A körözött férfi egy budapesti strandról távozott, amikor elfogták, majd előállították. Stefan Alexandru B.-t őrizetbe vették, kiadásáról a bíróság dönt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Édes nyomok egy betörés után

Édes nyomok egy betörés után

Egy 55 éves férfi járta az országot, és kifejezetten tanintézmények voltak a célpontjai.

BRFK: a Dunán is keresik az eltűnt fiatalt

BRFK: a Dunán is keresik az eltűnt fiatalt

A Dunán is keresik a fővárosban eltűnt fiatalt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon kedden.

Ágy alá bújt a tetten ért betörő

Ágy alá bújt a tetten ért betörő

Az ágy alatt találták meg a rendőrök azt a férfit, aki betört egy ózdi házba.

Továbbra is keresik Egressy Mátyást

Továbbra is keresik Egressy Mátyást

Akinek információja van, ne a Facebookon posztolja, hanem a hatóságot értesítse!

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

http://ujhazak.com