Budapesti Közművek: a Baross téren és a Boráros téren is lesznek áprilistól térgondnokok
Április elsejétől a fővárosban újabb két helyszínen, a Baross téren és a Boráros téren is térgondnokok állnak munkába - közölte a Budapesti Közművek kedden az MTI-vel.
Emlékeztettek, a társaság a fővárosi, nagy forgalmú közterek tisztaságának további javítása érdekében 2025 októberében térgondnoki szolgálatot indított. Jelenleg a Blaha Lujza téren, a Deák téren, a KÖKI-n, az Etele téren, az Örs Vezér terén és a Széll Kálmán téren működik a szolgálat.
Jelenleg a társaságnál tizennégy térgondnok dolgozik, ők folyamatosan az általuk ellátott területen tartózkodnak, köztisztasági szemlét végeznek, kezelik a palackgyűjtés vagy éppen a varjak miatt kialakuló köztisztasági helyzeteket, felszedik az útjukba kerülő szemetet, és ha kell, felkérik az illetékes önkormányzati szolgáltatókat, illetve az érintett elárusítóhelyeket a kezelésükbe tartozó hulladékgyűjtő edények soron kívüli ürítésére. Figyelemmel kísérik az adott helyszínen található utcabútorok, zöldfelületek, illetve fák állapotát is.
A közlemény szerint a térgondnokok munkájának köszönhetően jelentősen javult a felügyeletük alá tartozó terek és az ott található zöldfelületek általános tisztasága. A folyamatos jelenlétnek és az azonnali visszacsatolásnak köszönhetően a problémák így nem halmozódnak fel, hanem már a kialakulásuk korai szakaszában megoldódnak. A térgondnokok jelenléte önmagában is ösztönzőleg hat a járókelőkre a fegyelmezettebb, tudatosabb közterület-használat felé. Jelenlétük segíti a helyszínen található zöldfelületek állapotának megőrzését is, az öntözőrendszerek rongálásának és a növények kitaposásának megelőzését, de csökkent a graffitik és egyéb rongálások száma is - írták.
A Budapesti Közművek tájékoztatása szerint a térgondnoki rendszer fenntartásának teljes éves forrásigénye mintegy 250 millió forint. Ez a mostani bővítéssel együtt éves szinten további közel 90 millió forinttal növekszik. A rendszer költségeit a Budapesti Közművek az egységes közműtársaság hatékonyabb működéséből származó megtakarítás útján finanszírozza.
(Forrás: MTI)


Hozzászólások