Budapesti zsaruk címmel podcastsorozatot indít a BRFK

Budapesti zsaruk címmel heti rendszerességgel megjelenő podcastsorozatot indít a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), az első felvétel csütörtökön kerül adásba - jelentették be a BRFK kommunikációs osztályának munkatársai, valamint a műsorvezető két rendőr egy budapesti háttérbeszélgetésen.Az első, bemutatkozó videón Gál Sándor rendőr alezredes, a BRFK életvédelmi osztályának vezetője és Szabó Gergely, a BRFK bűnügyi bevetési osztályának nyomozója beszélget egymással. Ők vezetik heti váltásban a csütörtökönként jelentkező, mintegy harmincperces adásokat.
    

Fülöp Gergely, a BRFK kommunikációs osztályának vezetője a közmédiának azt mondta: a BRFK azért indította útjára ezt az új kommunikációs csatornát, mert úgy gondolják, hogy ezzel több embert elérhessenek. A két, bűnügyi vonalon dolgozó rendőr vendégeikkel érdekes témákról beszélget majd, de minden harmadik műsoruk közvetlenül bűnügyekről szól, és nem csak rendőrökkel forgatnak majd.
   

A BRFK saját finanszírozásban stúdiót épített a podcastok elkészítéséhez, amelyeket nemcsak meghallgatni lehet, hanem videófelvételen megnézni is a közösségi oldalaikon. Gál Sándor elmondta: 1995 óta foglalkozik emberölési ügyekkel, szeretné, ha jobban megismertethetnék az emberekkel a rendőri munkát. Hozzátette: sokan csak közlekedési szituációkban találkoznak rendőrrel, kevésbé tudják, hogy a rendőr életet is ment vagy hogy mennyi energiát, pénzt emészt fel egy bűnügyi nyomozás.
    

Szabó Gergely főtörzszászlós azt emelte ki: megtiszteltetés beletanulni a podcastok készítésébe, ugyanakkor lehetőség is, hogy a szakmájához kapcsolódóan ismert emberekkel is beszélhessen. A háttérbeszélgetésen elhangzott: a BRFK célja a podcastokkal, hogy jobban megismertesse a rendőri munkát, vonzóvá tegye a fiataloknak, és toborozni is tudjanak az adásokkal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com