Bűnösnek ítélte a bíróság a feljelentgető Tényi Istvánt
A Pesti Központi Kerületi Bíróság bűnösnek találta a Fidelitas ügyeletes rekorder feljelentőjét közveszélyes fenyegetés vétségében!
A Szegényeket és Rászorultakat Segítő Alapítvány fenntartása által működő iskola egykori elbocsájtott tanára nem sokkal a Fészen egy Bagdad amerikai bombázásról osztott meg egy videó felvételt. Önnön bombasztikus megosztásához még hozzá is szólt, méghozzá azt, hogy „Nagyjából ez marad az iskolából.”
Tényi István
A bíróságon Tényi azzal védekezett, hogy az intézményt csak ott nem jelentette fel, ahol nem lehetett. Mindez akkor történt, mikor ő még ott „dolgozott”.
Azóta az iskola megszűnt, de a Tényi feljelentéseiről semmit nem tudni. A bíróság azonban elítélte őt, természetesen nem jogerősen.
Tényi Istvánhoz kötődik még az Ökotárs-botrány és a kormányellenes tüntetések kiagyalóinak feljelentése is.
Még a Fideszt is feljelentette
Tényi István 2014-ben jött képbe, amikor civil szervezetek pénzeinek oknyomozásából került a magyar köztudatba norvég pénzekkel kapcsolatosan. Az ügyben az V. kerületi rendőrség sikkasztás gyanújával kezdte a nyomozást az Ökotárs Alapítvánnyal szemben. Ekkor derült ki, hogy a feljelentő nem más, mint a fideszes Tényi István, akinek e-mail címéről jött a bejelentés.
Állítólag Tényi 2004-től egészen máig tagja a Fidesznek. Azonban párton belül nincs tisztsége. Keze azonban mégis nagyon messzire érhet, mert érdekes módon minden bejelentéseivel nagyon komolyan foglalkozik a kormány, valami rejtélyes dolog miatt.
Volt például egy közérdekű bejelentése Simicska Lajost érintően a G-nap után, amikor aztán rendőri kíséretet igényelt Simicskának. A kormányellenes tüntetések bepanaszolója is ő volt.
A feljelentőnél az ellenzéki pártok is szemei előtt vannak, illetve a sajtóorgánumok is jobb, ha figyelnek rá. Célkeresztjébe került már a HVG, Együtt és a 444 is. A tendencia azt mutatja, hogy feljelentései ugyan célba érnek, de mindig ráfarag.
Tényi 2012-ben még tanárként dolgozott. Így kerülhetett a Szegényeket és Rászorultakat Segítő Alapítvány fenntartásához tartozó IX. kerületi iskolába. Karrierje ezen a helyen nem sokáig tartott, mert innen egy hónap leforgása alatt kirúgták.
„Két hónapig nem volt kréta és fűtés, nincs elegendő tankönyv sem” – panaszkodott Tényi az iskoláról. Hozzátette azt is, hogy az iskolai intézetbe papíron többségében 492 halmozottan hátrányos helyzetű diák járt, közülük 50-60 hallgató járt rendszeresen az órákra.
A tanár szeptember végén tette meg első bejelentését az EMMI-hez a közoktatás-irányítási főosztályára. Ezzel igazán még nem is volt különösebb gond. Azonban rövid időn belül az Emberi Erőforrások Minisztériumához 30 másik bejelentés követett. A fenti állításokat Orsósné Varga Mária nyilatkozta a Budapest Beaconnek.
A Szegényeket és Rászorultakat Segítő Alapítvány (SZERSA) alapítvány iskoláját 2014 őszét megelőző kerek 2 éven át a feljelentések miatt a Budapest Főváros Kormányhivatala háromszor próbálta bezáratni. A jogsértő eljárás miatt azonban az Oktatási Hivatal (OH), mint felettes szerv megsemmisítette. Végül az utolsó alkalom volt az, amikor rábólintottak a bezárásra. Az indok azonban köszönő viszonyban sincs azokkal a vádakkal, amelyek az iskolát érték. Ennek tetejében a tanulók átvételéről a három oktatási intézmény semmit nem tudott!
„Mindenki azt mondja, hogy a romák nem akarnak tanulni, nem akarnak dolgozni, de ez nem igaz! Itt van ez az iskola, amely olyan gyerekekkel foglalkozik, akik sehova sem kellettek, akiket máshol emberszámba sem vettek. A kormány a roma integráció fontosságáról beszél, miközben tétlenül nézik, hogy ellehetetlenüljön egy olyan intézmény, amely azon kevesek közé tartozik, amelyik felkarolja, érettségit, szakmát, és célt ad a roma fiataloknak.” – nyilatkozta 2014 őszén Orsósné az EMMI előtt szervezett demonstráción.
Ebben az iskolában olyan hátrányos helyzetű tanulók voltak, akiknek súlyos tanulási problémái voltak. Azonban, aki ki akartak törni és akartak asszimilálódni, azok kitanulhatták a kőműves, szociális gondozó és a pincér szakmát is. Mellette akár érettségit is szerezhettek.
Ez az oktatási intézmény adott munkát Tényinek, aki halmozottan feljelentette munkaadóját.
Az iskola és Tényi útjaik elváltak. Nem a feljelentések miatt, ugyanis ezekről ekkor az oktatási intézmény mit sem tudott. Orsósné azt mondja, hogy Tényi Istvánt azért bocsátották el, mert nap, mint nap bevitte az iskolába a politikát.
„Az igazgatónőt, Matiszlovicsné Horváth Évát (aki egyébként a norvég pénzek pályázatainál külsős bizottsági tag volt – L. Á.) is rendszeresen megalázta, a tanári jegyzőkönyveket pedig nem egyszer Fidelitasként írta alá.” – egészítette ki a Budapest Beaconnek az alapítvány elnöke.
„Miközben arra várunk a Pesti Központi Kerületi Bíróság épületében, hogy behívjanak a tárgyalásra, melyen Tényi István a vádlottak padján foglal majd helyet.” – tette hozzá.
A lényeg, hogy Tényi nem sokkal elbocsátása után a Facebookra zárt csoporton belül osztotta meg videóját. A zárt csoport népes volt, rajta kívül 4 taggal. Ezek az emberek a SZERSA volt diákjai voltak. A felvétel Bagdadban készült 2003-ban, amelyen az volt látható, hogy a fővárost bombázzák. Ehhez a bombázáshoz fűzte hozzá Tényi, hogy „Nagyjából ez marad az iskolából.”
Tényi István beismerte, hogy a videó tőle származik, de hozzátette, hogy ez a közzététel után kilenc nappal semmi veszélyt nem jelent a szalagavatóra! A megjegyzés azért fontos, mert az iskola a videóról a szalagavató napján értesült. Ennek tetejében aznap az iskolában egy bombariadó is volt, amely miatt a szalagavatót lefújták, a hatóságok pedig az épületet kiürítették.
Tényi tanár a videóhoz kapcsolódó saját kommentjét pedig azzal magyarázza, hogy már olyan sok helyre jelentette fel az iskolát, hogy ezek után könnyedén be is zárhatják. Vagyis nem sok marad belőle.
A IX. kerületi bíróság Tényi ellen közveszéllyel fenyegetés vétsége miatt emelt vádat. Ez a bűntény alapból 2 év szabadságvesztéssel büntethető!
„A közveszéllyel fenyegetés vétségét az követi el, aki a köznyugalom megzavarására alkalmas valótlan tényt állít, az azzal kapcsolatos esemény bekövetkeztével fenyeget, melynek azonban nem kell bekövetkeznie ahhoz, hogy az elkövetés megvalósuljon, az is elegendő, ha alkalmas a köznyugalom megzavarására.” – mondotta az ügyész a keddi nap folyamán az ügy immár harmadik befejező részében.
Tényi az előző tárgyalására beidéztetett tanúként egy egykori SZERSA diákot, akik elsőként számolt be a videóról társainak. Ezt a diákot természetesen a rendőrség már nem találta meg. A diák azonban írásban tett vallomást, amelyet a bíróság természetesen elfogadott és nem látta szükségét a meghallgatásnak.
„Tényi egyszer azt mesélte neki, hogy valamilyen kormányhivatalnál dolgozik, és ő, valamint a kormányhivatal is be akarja zárni az iskolát.” – állt a volt diák írásában.
Tényi a bűncselekményt tagadta, azonban elismerte, hogy a videót ő tette közzé. A tanár felhívta a figyelmet, hogy a bombasztikus videó egy jelképes utalás és nem is említette benne azt, hogy ez a Szersara irányul.
Tényi István a vádlott, utolsó szó jogán hosszas beszédbe kezdett metaforának a definícióját vesézgetve. Mondandójához hozzáfűzte, hogy neki nem volt szándékában robbantani, de mi után az iskolai intézményt mindösszesen tizenhatszor följelentette, amely be is zárt, helytálló azt állítani, hogy annyi maradt belőle, mint az amerikai ostrom utáni bagdadi állapot.
„Ő maga egyébként a Fidesz és a Fidelitas tagja, és a jövőben is az marad, de az iskolában nem politizált és nem is fenyegetett.” - fűzte hozzá szája szólásán Tényi István.
Ügyvédje azzal hozakodott, hogy a videón látható események fizikai megvalósulása lehetetlenség az oktatási intézményre utalva. A vallomások ellentmondásosak, illetve a bejegyzésben szereplő kritériumok is hiányosak.
A bíróság ennek ellenére Tényi Istvánt, mint tanárt bűnösnek találta. A bíróság megállapította, hogy Tényi büntetlen előéletére való tekintettel az ítélet nem jogerős. Az ügyész fellebbezett a büntetés kiszabásáért és Tényi is a vád elejtéséért. Az ügy így másodfokon folytatódik.
Ne Fészbukozzál!
Orsósné nem elégedett az ítélettel, mert szerinte a vádlottat a közügyek gyakorlásától el kellet volna tiltani.
Tényi ráadásul az alapítvány elnökét is följelentette rágalmazásért, amelyet a tárgyalás előtt visszavont. Szélmalomharcát még ugyanúgy kétszer is leprodukálta.
„Folyamatosan üzenget, hogy eléri, amit akar. Az egészségem is tönkrement a sok megaláztatás és mocskolódás miatt, amit át kellett élnünk. Mindezt csak azért, mert többségében roma származású diákok jártak hozzánk, és én magam is roma származású vagyok. Ezért záratták be aljas módon ezt az iskolát. Sértődött emberek bosszúja, de ehhez egy ilyen kormányhivatal, és egy ilyen kormány is kellett.” – nyilatkozta az alapítvány elnöke.
A feljelentés sorozatnak következménye az lett, hogy a hátrányos helyzetű tanulók nagy része újra az utcára került. Orsósné huszonegy olyan diákról tud, akik más iskolába mentek. Ezek a tanulók hajlandóak a kitörésre és az asszimilálódásra, sikeresen beleolvadni a társadalomba.
Visszatérve Tényire, a cselekedetei azonban sok kívánnivalót hagynak maguk után. Átlagember számára érthetetlen, hogy miként tud ekkora rombolást tenni, nemcsak ebben a témában, mint egy iskola, amely arra törekszik, hogy megpróbálja integrálni tanulóit. Tényi István Mindenkinek célpont. Kommunista módszerrel mindenki ellen egy személyben.
Feljelent civil dolgozó embert, mert adott esetben Calaisnál végzi munkáját. A dologban a rejtély az, hogy miként veheti Pistink feljelentéseit komolyan a jelenlegi kormánya? Valószínű, hogy szükség van ilyen emberekre, mert a besúgás nagyon nagy érték, amely kedvez egyesek számára.
Vajon mi lehet a gnóm (eltorzult érthetetlen mumus képződmény) végkimenete?
Forrás: hu.budapestbeacon.com
Hozzászólások