Bűnösnek találták a Magyar Nemzeti Arcvonalat érintő ügy vádlottjait

Első fokon elmarasztalta a bíróság a Magyar Nemzeti Arcvonal elnevezésű szervezetet érintő ügy nyolc vádlottját. Hárman végrehajtandó szabadságvesztést, négyen felfüggesztett börtönbüntetést, egyikük pedig pénzbüntetést kapott - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-t.A vádhatóság felidézte: a rendőrök 2016 őszén, "a szélsőséges politikai nézeteket valló szervezetet érintő szervezett akciók és házkutatások során lőfegyvereket, lőszert és robbanóanyagot is találtak". A Fővárosi Főügyészség az ügyben a Budapesti IV. és XV.

Kerületi Bíróságra nyújtott be vádiratot nyolc ember ellen.
    

A vádirat szerint az ügy hét vádlottja a lakóhelyén lőfegyvereket, lőszert, robbanóanyagot, robbantószert tartott engedély nélkül, nyolcadik társuk pedig engedélyköteles lőfegyverek illegális megvásárlásában működött közre. A rendőrség a Terrorelhárítási Központ közreműködésével 2016 őszén Jászberényben, Galgagután és Bőnyben tartott házkutatást. Több mint harminc lőfegyvert, több ezer lőszert, lőfegyverdarabot, valamint az egyik vádlottnál csaknem egykilónyi robbanóanyagot találtak és foglaltak le.
    

A vádirat szerint a vádlottak közül ketten népcsoportok elleni aktív gyűlölet keltésére alkalmas írások publikálásában működtek közre. "A szélsőséges politikai nézeteket valló Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szervezet a hozzá köthető internetes oldalakon 2015-ben és 2016-ban több, migráns- és zsidóellenes cikket tett közzé, amiben az említett két vádlott közreműködött" - írta az ügyészség. Hozzátették: a nagy nyilvánosság előtt közzétett írások alkalmasak voltak arra, hogy az írások olvasókban gyűlölet keltsenek.
    

A bíróság elsőfokú ítéletében hét vádlottat lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntettében, közülük kettőt emellett robbanóanyaggal, illetve robbantószerrel visszaélés bűntettében mondott ki bűnösnek. A gyűlöletkeltő írások közzétételében közreműködő két vádlottat - egyiküket lőszerrel visszaélés mellett - közösség elleni uszítás bűntettében is bűnösnek találta a bíróság. Ez alapján három vádlottat végrehajtandó, négy vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre, nyolcadik társukat pedig pénzbüntetésre ítélték.
    

Az MTI érdeklődésére a Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy a három letöltendő börtönbüntetésre ítélt vádlott mindegyikét 2 év 6 hónap szabadságvesztéssel sújtották. Egy vádlott 7 hónap, kettő 1-1 év, egyik vádlottársuk 1 év 3 hónap felfüggesztett szabadságvesztést kapott. A nyolcadik vádlottra 360 ezer forint pénzbüntetést szabtak ki. A főügyészség a büntetések súlyosításért fellebbezett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com