Büntető feljelentést tesz a Fidesz egy I. kerületi beszerzés miatt

Büntető feljelentést tesz a Fidesz I. kerületi szervezete, mert szerintük a kerület vezetése jelentősen túlárazott szerződést kötött - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában. Böröcz László, a kerületi Fidesz-szervezet vezetője, a Fidesz I.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

kerületi polgármesterjelöltje elmondta: a parkolóőrök és közterület-felügyelők elhelyezésére szolgáló épület felszerelésére szolgáló informatikai és kommunikációs eszközöket, beléptetőrendszert a piaci ár több mint kétszereséért, 8 millió forint helyett 17 millió forintért szerezte be az önkormányzat.
   

Ez azt jelenti, hogy 9 millió forintot kivettek a kerület lakóinak zsebéből - tette hozzá. A kormánypárti politikus úgy vélekedett, hogy mára teljes a káosz a baloldali vezetés tevékenysége miatt az önkormányzatnál, és hónapról hónapra derülnek ki olyan ügyek, amelyek vezetői döntések miatt súlyos tízmilliókkal károsítják meg az önkormányzatot.
    

A képviselőtestület egy éve próbálja elérni, hogy hajtsanak végre teljes jogi és pénzügyi átvilágítást az önkormányzatnál, ám a polgármester egyszerűen nem hajtja végre a testületi döntéseket és titkolózik - mondta.  Nem véletlen - folytatta -, hogy a dolgozók 20 százaléka, a többi között a teljes jogi osztály távozott a hivataltól, ugyanis a polgármester és a jegyző jogszabályellenes döntéseket hoz.
    

A polgármesterjelölt szerint ilyen a vári Puncs Bt. szuvenírbolt ügye is, amelynek a bíróság döntése szerint három éve ki kellett volna költöznie, és nem fizet bérleti díjat, amin tízmilliókat bukott az önkormányzat. Ugyancsak elfogadott egy jelentést az önkormányzat illetékes bizottsága a Ruzszwurm cukrászda ügyében. Ebből kiderül, hogy az önkormányzat vezetése utólagos rendeletmódosítással adott a cégnek teraszengedélyt, majd amikor V. Naszályi Márta polgármester, a Párbeszéd politikusa összeveszett a Ruszwurmot üzemeltető cég vezetőjével, kezdeményezte a cég felszámolását.
    

Ezt az önkormányzat nem szavazta meg, ugyanis ebben az esetben a kerület örökre búcsút mondhatna az elmaradt bérleti díjaknak - sorolta Böröcz László. A Kossuth rádió hétfői, Jó reggelt Magyarország! című műsorában a politikus úgy vélekedett, hogy az I. kerületi önkormányzat működése kapcsán csak botrányokról lehet beszélni.
   

Szerinte jellemzi a helyzetet, hogy amikor a polgári erők többségbe kerültek a képviselőtestületben, egyedülálló módon a DK, az LMP, az MSZP, a Momentum, a Fidesz és a KDNP gyakorlatilag összeállt a polgármesterrel szemben és rendkívüli ülést kezdeményezett. Ugyanis a polgármester alkotmányellenes módon nem engedte napirendre venni a képviselői indítványokat és csak arról lehetett szavazni, amiről ő akart.
    

Ez jól mutatja, hogy V. Naszályi Márta nem úgy viszonyul a saját szerepéhez, mint egy demokratikusan megválasztott vezető, ezért a baloldali képviselőkkel is megromlott a viszonya - fűzte hozzá. Azt is problémának nevezte, hogy a polgármester a saját párttársa által vezetett fővárossal sem tud együttműködni és olyan alkukat kötött, amiknek a kerület a vesztese.
    

A közterület karbantartása érdekében a kerület külön fizet a fővárosnak, miközben a főváros kivonta a humán erőforrásokat a kerület takarításából, így egyre inkább szemetesek az utcák - mondta Böröcz László.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com