Buszsofőröktől szedett bírságot egy álparkolóőr Keszthelyen

Csalás miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki többségében külföldi buszsofőröket károsított meg Keszthelyen azzal, hogy parkolóőrnek adva ki magát díjat vagy bírságot szedett tőlük - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.Pirger Csaba tájékoztatása szerint a 33 éves kaposvári férfi tavaly márciustól decemberig Keszthelyen, főként a Festetics-kastély környékén lévő utcákban, de a Balaton-parton is a buszsofőröktől és az autósoktól parkolási díjat, vagy a parkolójegy hiánya miatt bírságot szedett.

    
A vádirat 15 esetet említ, amikor többségében külföldi buszvezetőktől, továbbá autósoktól vett át kétezer és tízezer forint, vagy 20 és 100 euró közötti összegeket. Olasz, holland, szlovák, belga, cseh, francia, német és kínai sofőröket tévesztett meg, amikor "parkolóőrként" pénzt követelt tőlük, ha pedig fizettek, egy szabadságengedélyek kiadására szolgáló tömbből adott át nekik "nyugtát".
    

Néhány esetben gyanús lett a járművezetőknek a férfi, ezért nem fizettek neki, volt, hogy egymást figyelmeztették a buszsofőrök, egy esetben pedig napközben kétszer is ugyanahhoz a buszhoz lépett oda, de a sofőr ekkor már rendőrt akart hívni. Több esetben előfordult az is, hogy nagyobb címletet vitt magával, mint amennyit kért azzal, hogy felváltja a pénzt, de ilyenkor az egész összeget eltulajdonította.
    

A Keszthelyi Járási Ügyészség csalás miatt emelt vádat a magát parkolóőrnek kiadó férfi ellen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com