CÖF: ismeretterjesztő kiadvány a háztartásokba a "Gyurcsány-koalícióról"

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) csütörtöktől "ismeretterjesztő kiadványt" juttat el valamennyi - összesen mintegy 4 millió - magyarországi háztartásba a szocialista-liberális kormányok nyolc éves tevékenységéről, "a Gyurcsány-koalíció hét főbűnéről" - közölték a szervezet alapítói szerdai budapesti sajtótájékoztatójukon.

cöfCsizmadia László és Fricz Tamás elmondta azt is, országjárást indítanak azzal a céllal, hogy az országgyűlési választás előtt a civil szférából véleményeket és ajánlásokat gyűjtsenek egy nemzeti társadalmi szerződéshez.

Arról is beszéltek, hogy várhatóan március 29-én Békemenetet tartanak a nemzeti értékek, a szuverenitás, a családok, a szolidaritás és a demokrácia mellett. Ez valószínűleg nagyobb rendezvény lesz, mint az eddigiek - tették hozzá.

A CÖF az újságíróknak bemutatott rövid kiadványában a szervezet korábbi, bohócos plakátképei jelennek meg, de már Kuncze Gábor és Fodor Gábor is látható rajtuk.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A Nem érdemelnek több esélyt - című kiadványban "a Gyurcsány-koalíció 7 főbűne" közé sorolták, hogy 2009-ben elvettek egyhavi nyugdíjat, nyolc év alatt 15-ször emelték a rezsit, valamint hogy elvettek egyévnyi gyest a kismamáktól.

Csizmadia László közölte, a kiadvánnyal az a céljuk, hogy senki ne felejtse el, mi is történt a korábbi nyolc évben. Egy kérdésre válaszolva azt mondta, addig fogják folytatni ismeretterjesztő tevékenységüket, amíg az emberek anyagilag támogatják ezt a munkájukat.

A CÖF nem indult harcba a hatalomért, nem pártpolitizál, ehelyett szeretné kívülről befolyásolni, segíteni vagy kritizálni a mindenkori kormányzást - jelentette ki.

A választásokig elkészülő nemzeti társadalmi szerződés a Kárpát-medencei magyarok véleményén alapul, és azt tartalmazza majd, hogy az emberek miként látják az elmúlt négy évet, milyen különbséget látnak a négy év és a korábbi nyolc év kormányzása között.

Tájékoztatása szerint az "élő nemzeti konzultáció" során 120 helyszínen jelennek meg, és ötven, a magyar társadalom előtt ismert önkéntes szakember is majd segíti a munkájukat, köztük a sajtótájékoztatón is megjelenő Damm Andrea ügyvéd, Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, Murányi László, az MTV volt főmunkatársa, a Százak Tanácsának tagja és Szabó Endre, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége elnöke.

Fricz Tamás a civil országjárással kapcsolatban azt hangoztatta, hogy a CÖF független a pártoktól és kellően kritikus is velük szemben. Azt mondta: értékeket képviselnek, és megpróbálják a civil véleményt megjeleníteni a közgondolkodásban.

Közölte azt is, hogy a Mesterházy Attila MSZP-elnöknek írt nyílt levelüket - amelyben arra kérték, az ellenzéki összefogásban szakítsanak Gyurcsány Ferenccel - a CÖF honlapján már bárki aláírhatja elektronikusan.

Ha az eszköz erkölcsileg rossz és elítélendő, akkor azt semmilyen politikai cél nem szentesítheti. Az ellenzéki pártok azért fogtak össze Gyurcsány Ferenccel, mert szerintük csak úgy lehet Orbán Viktort "elkergetni", ám ezzel erkölcsileg lezüllesztették a magyar politikát - fogalmazott.

Az MSZP szombati gyűlésén elhangzott bekiabálásra és a pártelnök reagálására utalva azt mondta, nem Mesterházy Attila magyarázkodása a baj, hanem az, hogy olyan légkör alakult ki, amelyben a "szocialisták ott tapsoló tágabb holdudvarának egyik tagja képes volt bekiabálni az éterbe, hogy kötelet".

A sajtótájékoztató végén kérdésekre válaszolva Fricz Tamás egyebek mellett arról beszélt, hogy a 2014-es választások után nagy erővel társadalmi megbékélésre kell törekedni, mert az ország már nem bírja sokáig a polgárháborús állapotot.

A CÖF alapítóit a jelenlegi kormánnyal szembeni kritikáikról is kérdezték. Csizmadia László ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy a gyors törvényhozás hibákhoz is vezetett, továbbá arról is, hogy az elszámoltatást "kocogósnak", lassúnak látja.

Fricz Tamás pedig azt mondta, a korábbi pártállami rendszer elszámoltatását hiányolja, így például konkrétan azt, hogy "négy év alatt nem sikerült a titkosszolgálati aktákkal kapcsolatban valamilyen eredményre jutni az ügynökkérdések és ezen adatok nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban".

A kormányzattal szembeni kritikaként említette az új magyar gazdaságpolitika kommunikációját, valamint egyes kormányzati döntések nemzetközi és társadalmi előkészítését.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com