Csak 2017-től kellene alkalmazniuk az új Ptk.-t a 3 milliónál alacsonyabb törzstőkéjű kft.-knek

A Fidesz törvénymódosító javaslatában azt kezdeményezi, hogy azok a korlátolt felelősségű társaságok, amelyek törzstőkéje nem éri el a 3 millió forintot, kapjanak egy év határidő-halasztást az új Ptk. alkalmazásához - derül ki az Országgyűlés honlapjára feltöltött törvényjavaslat szövegéből.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke a polgári törvénykönyv hatályba lépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló törvény módosításáról nyújtott be törvényjavaslatot.

A javaslat szerint azok a kft.-k, amelynek a jegyzett tőkéje nem éri el a hárommillió forintot, "legkésőbb 2017.

március 15-éig köteles a törzstőkéjét megemelni vagy átalakulni, egyesülni azzal, hogy a tőkeemelésről a Ptk. rendelkezéseinek alkalmazásával határozhat". A döntésig a társaságnak a gazdasági társaságokról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmaznia.

A törvénymódosításhoz benyújtott indoklás részletezi, a javaslat tulajdonképpen egy évvel meghosszabbítja a korlátolt felelősségű társaságok esetében a 3 milliós törzstőke megteremtésére vonatkozó 2016. március 15-ei határidőt, ugyanis - mint olvasható - "számos jelzés érkezett arra nézve, hogy a társaságok a Ptk. ezen előírásának nem tudnak időben eleget tenni".

1383207557_gulyas_gergely_mti

Az indoklásban hozzáteszik: így elválik egymástól azon korlátolt felelősségű társaságok Ptk.-hoz való igazításának határideje, amelyek törzstőkéje eléri a 3 milliót (ezek esetében marad a 2016. március 15-ei határidő), illetve a 3 milliós törzstőkét el nem érő társaságokra vonatkozó határidő (2017 . március 15.).

Gulyás Gergely azt már a múlt héten bejelentette, hogy törvénymódosító javaslatban kezdeményeznek egyéves határidő-halasztást a civil szervezeteknek arra, hogy megfeleljenek az új Ptk. rendelkezéseinek. Mint mondta, a civil szervezeteknek a jelenleg hatályos jogszabály alapján idén március 15-ig kellene átvenniük az új Ptk. szabályait, azonban az Országos Bírósági Hivatal (OBH) február 19-i tájékoztatása szerint a 81 ezer szervezetből 53 ezer, vagyis az érintettek 65 százaléka nem hajtotta még végre az előírt változtatásokat.

Ez is szerepel a most benyújtott módosító javaslatban.
Gulyás Gergely a múlt héten azt is elmondta: kezdeményezik, hogy az Országgyűlés a házszabálytól eltérve, március első hetében elfogadja az erről szóló módosítás. Szerinte az ehhez szükséges négyötödös parlamenti támogatás megszerzése azért is fontos, mert különben 53 ezer civil szervezet működése válna jogellenessé.

MTI

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com