Csák János: ma az a bátorság Európában, hogy kimondjuk, békét akarunk (2. rész)

"Ma az a bátorság Európában, hogy kimondjuk: békét akarunk" - fogalmazott a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából, szerdán a budapesti Múzeumkertben elmondott beszédében a kultúráért és innovációért felelős miniszter.Csák János elmondta: "március 15-én hős elődeinkre emlékezve hirdetjük, hogy a magyarok immár 1100 éve, 33 nemzedék óta mindmáig a szabadság népe". Mint hozzátette, a magyarok soha nem hódoltak be senkinek, nem lettek senkinek a gyarmata, szellemüket és lelküket senki nem tudja elfoglalni.
   

"Életerőnk forrása a magyar kultúra" - hangsúlyozta, emlékeztetve arra, hogy a kultúra nemcsak művészi alkotásokat vagy épületeket jelent, hanem a világlátást, az életmódot, az észjárást is. Csák János kiemelte, hogy a kultúra nélkül széthullik a közösség. "Kultúra révén válunk egyes egyének halmazából önazonossággal bíró nemzetté" - fogalmazott.
    

Elmondása szerint a magyarok nem a történelem áldozatai, hanem a túlélői, sőt győztesei, mert minden nehézség ellenére állják a sarat, alkotnak és gyarapodnak. A béke fontosságát ma, a szomszédunkban dúló háború árnyékában nem lehet eléggé hangsúlyozni - közölte a miniszter, kiemelve: "ha ez a háború elszabadul, mindent elpusztíthat, Európát is".
    

Csák János emlékeztetett: a magyar érdek mindig az volt, hogy Európában szabad nemzetek békében, együtt éljenek. Mint hozzáfűzte, a szabadság, a béke és a rend az Isten, család, haza egységén alapul. A küzdelemnek akkor van értelme, ha van család, gyerekek és unokák, akik majd öröklik a magyar kultúrát - fejtette ki a miniszter, hangsúlyozva: családok nélkül nincs haza.
   

"Nekünk, mai magyaroknak nem lehet más a programunk, mint hogy a magyar szabadság szellemi jelenségét és lelki örökségét átadjuk a következő nemzedékeknek" - mondta ünnepi beszédében Csák János.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com