Csaknem ezer, Trianonra utaló budapesti utcanév került interaktív térképre

Összesen 934 budapesti utca és tér került fel arra az interaktív térképre, amelyen a trianoni békediktátum által elcsatolt települések, erődítmények, történeti-néprajzi tájak, népcsoportok után elnevezett közterületeket gyűjtötték össze - közölte a Budapest Főváros Levéltára (BFL) az MTI-vel hétfőn.A levéltár és az Átló csapata által készített weboldalon olyan fővárosi utcákat és tereket gyűjtöttek össze, amelyek névadóját 1920-ban csatolták el, vagy az összeomló Osztrák-Magyar Monarchia nagyságára (Mosztár utca, Lemberg utca), a dicső múltra (a középkori végvárak nevét őrző Galambóc és Szabács utca), esetleg az első világháborúra (Doberdó út) utalnak - írják a közleményben.

    
A trianoni utcanevek kiosztásának két nagyobb hulláma volt. Az első az 1920-as években indult, és az 1930-as években csúcsosodott ki. A másik hullám a rendszerváltás után volt jellemző. A húszas években tömegesen neveztek el utcákat, tereket Budapesten a határon kívül maradt magyar településekről. Nem egy ilyen utcabokor jött létre Zugló akkoriban kiépülő negyedeiben, és ekkor tűnt fel számos trianoni helység Újbuda új területein. Később, a harmincas években az akkori városhatár mentén fekvő területeken alakult több "Trianon-utcanévbokor" is, például a mai 18. kerületi Ganztelepen-Szemeretelepen, a mai 20. kerületi Gubacsipusztán és Csepelen.
    

A közlemény szerint még a Rákosi-korszak legsötétebb éveiből is van példa határon túli utcanévadásra, mint ahogy a Kádár-korban is számos közterület kapott ilyen nevet. Érdekesség, hogy a Belváros és a Várnegyed szinte teljesen kimaradt az ilyen típusú névadásokból. Az adatvizualizacio.bparchiv.hu/hatarontuli internetes címen egy interaktív térkép segítségével különböző szempontok szerint tekinthetők át a trianoni békediktátumra utaló közterületek. Az oldal okostelefonokra és táblagépekre fejlesztett változatban is elérhető - olvasható a levéltár közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Őrizetben az utazó betörő

Őrizetben az utazó betörő

Kezdeményezték a Hajdú-Bihar vármegyei tettes letartóztatását.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Négy férfi verekedett össze egy XXI. kerületi utcán.

http://ujhazak.com