Csaknem kétszázötven határsértőt fogtak el a hétvégén Csongrádban

Csaknem 250 határsértőt fogtak el a hétvégén Csongrád megyében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.

rendorseg_rendoautoSzenti Szabolcs elmondta: az elmúlt három napban 242 határsértőt állítottak elő, köztük 53 gyermeket. A legtöbben Ásotthalom és Röszke külterületén próbálkoztak illegálisan bejutni az országba, és ezzel a schengeni övezetbe.

A legnagyobb csoportot szombat délután fogták el Röszke külterületén a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve. A 21 koszovói és afgán állampolgár között 8 gyermek is volt.

Elfogtak egy embercsempészt is, a vajdasági, martonosi férfi fejenként 200 euróért vállalta, hogy Ásotthalom térségében átkíséri a határon az embereket. A rendőrök a polgárőrök segítségével a szerb férfi mellett 8 afgán, 1 iráni és 1 pakisztáni állampolgárt állítottak elő.

A férfi ellen embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A nyomozók kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A határsértők ellen idegenrendészeti eljárás indult.

MTI

Hozzászólások

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Kiskunmajsán egy bedrogozott férfi kétezer forintért rabolt ki egy 70 éves embert újév reggelén.

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Osztálytársai és tanára megölését tervezte az a fiatalkorú, aki szélsőséges csoportokhoz csatlakozott az interneten - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

Airbnb-s lakásba törtek be

Airbnb-s lakásba törtek be

A VII. kerületi rendőrök elfogták azt a három férfit, akik egy rendszeresen bérbe adott kerületi lakásból loptak.

Kiürítés és lezárás a XII. kerületben

Kiürítés és lezárás a XII. kerületben

II. világháborús bomba hatástalanítása miatt kiürítik és lezárják a főváros XII. kerületének egy részét 2026. február 20-án.

Ricinusmaggal akartak végezni vele

Ricinusmaggal akartak végezni vele

A baranyai rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két nőnek az ügyében, akik előre kitervelten akartak megölni egy 42 éves férfit Pécsett.

Szemfényvesztés a kasszáknál

Szemfényvesztés a kasszáknál

Egy 26 éves nő a figyelem elterelésével és „eltűnő” bankjeggyel lopott országszerte több üzletben.

Nem maradt következmények nélkül a támadás

Nem maradt következmények nélkül a támadás

A dabasi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az örkényi rabló és társai ellen folytatott eljárást.

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

A rendőrök rövid időn belül elfogták a 46 éves abonyi elkövetőt.

Cipőnyom a kirakaton

Cipőnyom a kirakaton

Törtek-zúztak Komáromban, de végül a saját lábbelijük buktatta le őket.

Holtan találták otthonában

Holtan találták otthonában

Egy szolnoki idős férfi a gyanú szerint bűncselekmény áldozata lett.

http://ujhazak.com