Csaknem négymilliárd forintból folytatódik a józsefvárosi városrehabilitáció

Józsefváros 3,8 milliárd forint támogatást nyert el a Magdolna negyed program harmadik ütemére az Új Széchenyi-tervből, a szociális városrehabilitáció közvetve 12 ezer embert érint.

jozsefvaros

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter az akcióterület bejárását követő keddi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: ha nem fejlesztik a humánerőforrást, nem teszik képessé a közösségeket, hogy használni tudják a megújult környezetüket, akkor ugyanúgy leromlik az épületek állaga. Mint mondta, a józsefvárosi programnak van szociális, kulturális, sport, oktatási, egészségügyi és romakérdéssel összefüggő vonatkozása is, vagyis éppen lefedi tárcája szakterületeit. Hozzátette: szívesen támogatja a hasonló összetett projekteket, amelyben a területek egymást erősítik.
A humántárca vezetője szerint a városrehabilitációval együtt induló képzési programok növelik az ott élők elhelyezkedési esélyeit és a VIII. kerületet úgy lehet majd bemutatni, mint a nagyvárosi városrehabilitáció jó példája.
Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), Józsefváros polgármestere arról beszélt, hogy a most induló projekt megkoronázza az első két ütemet. A városrehabilitáció közvetve 12 ezer embert érint a Kálvária tér, a Teleki tér, a Dobozi tér és a Fiumei út által határolt területen, 28 száz százalékban önkormányzati tulajdonú házra és további 13 vegyes tulajdonú társasházra vonatkozik, amelyekben 1300 lakás újul meg. Emellett 50 ezer négyzetméter közterületet is felújítanak.
A kerületvezető ismertette, hogy az energiahatékonysági beruházások további rezsicsökkentést jelentenek az ott élő nehéz sorsú családoknak, s a fejlesztési forrásból mintegy 700 millió forintot fordítanak társadalmi, közösségi, bűnmegelőzési és szociális programokra.
Kocsis Máté azt is elmondta, hogy a program március 1-jén indul és bízik abban, hogy jövő tavaszra már látható lesz a változás. A társadalmi elemek 2015-ben, a fejlesztési elemek pedig 2014 augusztusában zárulnak.
A polgármester szólt arról is, hogy a mostani támogatással Józsefváros Budapest legeredményesebben pályázó kerülete, ebben a ciklusban közel 40 milliárd forint fejlesztési forrás jut a városrészbe.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com