Családbarát közösségi teret adtak át a budapesti Műegyetemen

A kormány arra törekszik, hogy elősegítse a minőségi kapcsolatok megteremtését a munka, a tanulás, illetve a magánélet és a gyermeknevelés között, amihez minőségi közösségi terek kialakítása szükséges - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára, amikor családbarát közösségi teret, baba-mama szobát avatott kedden a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi EgyetemenUgyanakkor a hatékony munka feltétele az is, hogy gyermekeinket biztonságban tudjuk; ezt is segíti a közösségi tér - közölte Hornung Ágnes. A politikus felidézte, hogy a kormány 2010 óta sokat tett, több mint harminc intézkedést hozott annak érdekében, hogy Magyarország valóban családbarát országgá váljon.
    

Ehhez kellett egy eszme, ám olyan infrastruktúra kialakítása is szükséges, ahol az elképzelések megvalósíthatók; ennek az infrastruktúrának fontos része a családbarát tér kialakítása azon az egyetemen, amely 240 éve szolgálja a nemzetet - mondta Hornung Ágnes. Czigány Tibor, az egyetem rektora kifejezte reményét, hogy a közösségi teret meglátogató gyermekeket sikerül megfertőzni a természettudományok szeretetével, és ha majd pályaválasztás előtt állnak, a Műegyetemet választják.
    

Ennek érdekében minél több, a természettudományok felé orientáló játékot helyeznek el a játszóházban - mondta. Hangsúlyozta, hogy az egyetem számos az esélyegyenlőséget, az oktatók, kutatók és hallgatók gyermeknevelését segítő programot indított útjára az elmúlt időszakban. Példaként említette a "Vissza a tudományba" ösztöndíjprogramot. Ennek lényege, hogy a gyermeket nevelő szülőket segítik abban, hogy ne maradjanak le a kutatási tevékenységükkel, lehetővé téve számukra a folyamatos tudományos publikációt.
    

Esélyegyenlőségi, nemi egyenlőségi programot futtatnak, illetve olyan szabadidős eseményeket szerveznek, ahol a szülők és gyermekeik minőségi időt tudnak közösen eltölteni - ismertette a rektor. Verseghi-Nagy Miklós, az egyetem kancellárja, arról szólt: a műegyetem élen kíván járni, abban hogy elősegítse a munka és a magánélet egyensúlyának megteremtését, ezért ezzel külön munkacsoport foglalkozik az intézményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com