Családi programok is várják a nézőket Mogyoródon

Családi programokkal és kedvező jegyárakkal várják a szervezők a nézőket a kamion Európa-bajnokság hétvégén sorra kerülő magyarországi állomására a Hungaroringen.

Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján Őry Tamás, a Truck Race Promotion Kft. vezetője beszélt erről, hozzátéve, egy különleges díjjal is készültek:

Kiss Norbert

"A legendás magyar kamionversenyző, Krasznai János a tavalyi futamokon még díjat adott át, de sajnos már nem lehet közöttünk, az ő emlékének adózva így megalapítottuk a Krasznai János-díjat, amelyet szombaton és vasárnap is a nap legjobb köridejét elérő pilóta kap majd meg" - mondta Őry Tamás.

A promóter cég vezetője hangsúlyozta, hogy a 2015-ös hétvégéhez hasonlóan ezúttal is nyitva lesz az úgynevezett paddock - a boxok mögötti terület - a jeggyel rendelkező nézők számára.

Őry Tamás kiemelte, tavaly a szervezőknek nem volt szerencséjük az időjárással, de most úgy tűnik, hogy mindkét nap verőfényes napsütés várja majd a közönséget a mogyoródi Forma-1-es pályán.

A kétszeres Európa-bajnok, címvédő Kiss Norbert azt mondta, a tavalyi versenyekhez hasonlóan ezúttal is számít a hazai közönség támogatására, s kitért rá: a két hónapos nyári szünetben sikerült fejleszteniük a Mercedes-motoron, így bízik a jó eredményben.

"A változás hozzátartozik az emberek életéhez, amely az enyémben történt, az is teljesen normális" - utalt Kiss arra, hogy a magyar Oxxo Truck Race Team helyett az idei évtől a Tankpool24-Mercedes csapat színeiben versenyez.

"Az előzetes várakozásokhoz képest már eddig is nagyon jó eredményeket értünk el ebben az évben, jó ütemben fejlődünk, s abban reménykedem, hogy ha az idén nem is, de jövőre vagy 2018-ban már harcolhatunk a bajnoki címért."

Sam Smith a kamion Európa-bajnokság promóter cégének, az ETRA-nak a képviseletében arról beszélt, hogy az idei az egyik legjobb év a sorozat történetében, óriási a küzdelem és szoros a pontverseny, az első két helyezettet mindössze egy pont választja el egymástól.

"Jó, hogy sorozatban másodszor itt lehetünk Magyarországon, a mezőnyben most 16 kamion lesz, és nagyon sikeres hétvégére számítunk" - jelentette ki Sam Smith, s hozzátette: újdonságként úgynevezett Fan Village-et, azaz szurkolói zónát alakítanak ki a paddock területén, ahol a közönség személyesen is találkozhat a versenyzőkkel.

A kamion Eb tavaly 25 év szünet után tért vissza a Hungaroringre. A mostani hétvégén a több mint 600 lóerős luxus-sportautókat - Aston Martinokat, Audi R8-asokat, Bentleyket, Corvette-eket, Lamborghinikat, McLareneket és Nissan GTR-eket - felvonultató Blancpain GT Sprint Series, valamint a Swift Cup Europe versenyei lesznek a betétfutamok.

A versenykamionok, GT-autók és kupás Swiftek csütörtökön 17 órakor konvojban indulnak el a Hungaroringről, s rendőri felvezetés mellett az M3-as autópályán, a Kacsóh Pongrác úton, a Kós Károly sétányon, valamint a Hősök terén keresztül az 56-osok terén felállított parkolóig jutnak el. A felvonuláson 15 kamion, illetve a Blancpainben és a Swift kupában induló 13-13 versenyautó vesz majd részt.

Az érdeklődők a kamionfesztival.hu weboldalon részletes tájékoztatást kaphatnak a hétvégi programokról, jegyeket pedig szintén ott, vagy csütörtök délután az 56-osok terén személyesen is vásárolhatnak. A mindkét napra szóló belépő 8990 forintba, a csak vasárnapi 6490, a szombatra érvényes pedig 5990 forintba kerül.

MTI

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com