Csalárd részvényügyletek miatt emeltek vádat egy szegedi férfival szemben

Vádat emeltek egy szegedi férfival szemben, aki értékpapírpiacot félrevezető és hamis ügyletekkel befolyásolta a tőzsdei kereskedést - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.Saághy Flóra közölte, a férfi a vádirat szerint egy gazdasági társaság vezető tisztségviselője, egyben többségi tulajdonosa, aki évek óta rendelkezik saját, valamint céges értékpapírszámlával. Magán- és céges portfóliójában csak egyetlen tőzsdei cég részvényei szerepeltek, amelynek kereskedését, árfolyamát rendszeresen figyelemmel kísérte.

A vádlott cége a férfinak jutalmat fizetett ki. Ebből a vádlott 2022 augusztusában két alkalommal, csaknem 91 millió forintért önkötéseket végzett a részvényre. Ezek a tőzsdei műveletek önmagukban a részvénykibocsátó társaság havi részvényforgalmának 60 százalékát tették ki. Továbbá a vádlott 2023 tavaszán egy hónap leforgása alatt több mint 4 ezer ugyanilyen részvényt vásárolt. Egyidejűleg a cége nevében ugyanezen részvényekre mintegy 30, túlárazott eladási ajánlatot is tett, amelyek nagy részét még lejáratuk előtt vissza is vonta.

A vádlott ügyletkötései az árazásuk, volumenük és időzítésük folytán hamis, félrevezető jelzéseket közvetítettek a részvény tőzsdepiaci keresleti-kínálati viszonyairól, árfolyamáról.

A férfit folytatólagosan elkövetett tiltott piacbefolyásolás bűntettével vádolják. Az ügyben a Szegedi Törvényszék fog dönteni - tudatta az ügyész.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com