Csatáry-ügy - Bemutatták a Csatáry László elleni egykori halálos ítéletet Pozsonyban

Bemutatta a Csatáry László ellen 1948-ban a kommunista állambiztonsági szerv (StB) által folytatott vizsgálat jegyzőkönyvezett dokumentumait a Nemzeti Emlékezet Intézete (ÚPN) pénteken Pozsonyban.

A dokumentumok tartalmazzák azt a halálos ítéletet is, amelyet a kassai népbíróság hozott Csatáryval szemben és amely hiányzik a kassai állami archívumban őrzött perdokumentációból.


src="http://pagead2.googlesyndication.com/pagead/show_ads.js">


Ivan Petransky, az ÚPN felügyelőtanácsának elnöke a birtokukban lévő dokumentumok bemutatásakor elmondta: a dokumentumköteg az elfogatóparancs és a Csatáry ellen tett vallomások mellett a 11 oldalas ítélet is tartalmazza. Ebből kitűnik, hogy Csatáry Lászlót 1948. június 8-án egynapos perben "fasiszta megszállás és kollaboráció" bűntettében találta bűnösnek, és ítélte halálra a bíróság.
Andrej Podolec, a Nemzeti Emlékezet Intézete kutatási részlegének igazgatója szerint a népbíróságok ebben az időben nagyrészt "politikai bűncselekményekkel" foglalkoztak. "Ugyanakkor Csatáry László esetében a bíróság kizárólag a vádlott antihumánus tetteivel foglalkozott, vagyis azzal, hogy megvalósította-e a lakosság faji, vallási és meggyőződés alapján történő üldözését" - tette hozzá Podolec. Hozzáfűzte: a népbíróság a tanúvallomásokon alapuló megállapítása szerint Csatáry tetteinek elkövetése során túltett a parancsokon, és amit tett, azt "különösen elítélendő módon tette". Rámutatott: a kassai gyűjtőtáborból, ahol Csatáry csendőrtisztként tevékenykedett, 1944 májusa és júniusa folyamán legalább 11839 személyt szállítottak különböző táborokba, nagyrészüket Auschwitzba.
Az ÚPN birtokában lévő perdokumentáció többek között a Csatáry ellen tett vallomások jegyzőkönyveit is tartalmazza. Ezek egyikében Hoffman Zoltán - aki időnként élelmiszert szállított a kassai gyűjtőtáborba - olyan "szadistaként" jellemezte Csatáryt, aki több alkalommal nem engedte átadni az általa hozott élelmiszert a tábor lakóinak. "A transzportokba betegeket is besorolt, állítólag a német hivatalok akarata ellenére is" - idézett Podolec a perdokumentumban található vallomásokból. A per egy másik tanúja, Fridrich Alexander azt vallotta Csatáryról: a volt csendőrtiszt megfenyegette, hogy lelövi, amikor meg akarta akadályozni, hogy betegeket is a transzportba soroljanak. Fridrich vallomása szerint tiltakozására Csatáry azt válaszolta:"Dögöljenek meg a vagonokban!"
A perdokumentumok szerint 1944 novemberében Csatáry ellen merényletet kísérelt meg az egyik transzportba besorolt nő fia, Zsurovszky Zoltánt. A merényletet meghiúsították, Zsurovszkyt pedig később Németországba transzportálták.
A 97 éves Csatáry Lászlót - aki a náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ szerint 1944 tavaszán Kassán rendőrparancsnokként kulcsszerepet játszott 15 700 zsidó Auschwitzba deportálásában - a múlt héten Budapesten vették őrizetbe a kassai gyűjtőtáborban elkövetett cselekményei miatt.

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com