Csatlakozókat várnak az önkéntes szemétszedési akcióhoz

Szeptember 11-éig lehet még jelentkezni az interneten (www.teszedd.hu) a több minisztérium által is támogatott TeSzedd! országos szemétszedési akcióhoz, amelyhez eddig már 50 ezernél is több önkéntes csatlakozott.

5224bf2be7805

Az akció célja ebben az évben is az, hogy az önkéntesek a lehető legtöbb helyen tisztítsák meg lakókörnyezetüket az illegálisan lerakott szeméttől - tájékoztatták az MTI-t közleményben a szervezők.

A szervezők vállalják, hogy a regisztráló csapatokhoz kiszállítják az igényelt számú kesztyűket és gyűjtőzsákokat, majd a szemétszedés végén gondoskodnak az elszállításukról.

A TeSzedd! keretében az önkéntesek olyan háztartási szemetet szednek össze, amelynek normális körülmények között a kukában vagy a szelektív hulladékgyűjtő edényekben kellett volna végeznie.

A szervezők bíznak abban, hogy az iskolakezdés miatt megugrik majd a csoportos jelentkezések száma, mert az elmúlt évek tapasztalatai alapján az iskolai osztályok közös kivonulása erős bázisát jelenti a programnak.

A program a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ), a Belügyminisztérium, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közös szervezésében valósul meg.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Épp akció közben szállította egy díler a kábítószert.

http://ujhazak.com