Csatornázási Művek: ismét egy régi trükkel próbálkoznak csalók a fővárosban

Újra a régi, "álcsatornás trükkel" próbálkoznak csalók Budapesten: csatornatisztítási ajánlattal házalnak, és a szolgáltatásért pénzt kérnek - közölte a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint az elmúlt napokban több lakossági bejelentés is érkezett az FCSM éjjel-nappal hívható központi ügyeletére, hogy meggyőződjenek arról, valóban a közszolgáltató társaság megbízásából állítanak be hozzájuk váratlanul csatornát tisztítani vagy dugulást elhárítani pénzért.

   
Hangsúlyozták, ha hívatlanul érkezik csatornatisztítás miatt valaki, akkor gyanús, hogy csalóról van szó. Ne tévesszen meg senkit a munkaruha, sőt az álcázáshoz használt láthatósági mellény sem. Sok esetben ezek nem egységes, emblémázott és feliratozott ruhaneműk, ahogy a járművek sem, amivel érkeznek.
    

Legfőképpen pedig semmiképpen ne írjanak alá semmilyen hivatalosnak tűnő nyomtatványt, amíg nem győződtek meg arról, hogy az mire kötelez - tették hozzá. Az FCSM dolgozói kizárólag a főváros több mint 6 ezer kilométeres közcsatornarendszerét üzemeltetik. "Az emblémával ellátott, kulturált és egységes ruházatú, arcképes igazolvánnyal rendelkező szakemberek nem házalnak csatornatisztítási ajánlattal és legfőképpen nem kérnek készpénzt" - emelték ki.
    

Az FCSM azt kéri, ha gyanús emberek a társaságra hivatkozva próbálnak pénzt kicsalni, akkor érdeklődjenek a 80/455-000 telefonszámon, az éjjel-nappal díjmentesen hívható központi ügyeleten.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Épp akció közben szállította egy díler a kábítószert.

http://ujhazak.com