Csehországba szállítanak 58 T-72-es harckocsit

A Magyar Honvédség által korábban értékesített 58 T-72-es harckocsit szállítanak Csehországba - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI-vel.

hende csabaKözleményük szerint az Excalibur Defense Kft. - a szükséges forgalmi engedély birtokában - hétfő reggel megkezdte a Magyar Honvédségtől megvásárolt, a hadrendből kivont összesen 58 T-72-es típusú harckocsijának elszállítását Csehország területére.

A HM kiemelte: Magyarország felelősségteljesen járt el, hiszen úgy adta el a már nem használt harckocsikat, hogy azok nem kerülhetnek embargós országba. A Csehországba szállítás után - szerződés szerint - a cseh hatóságok feladata és kötelessége a haditechnikai eszközök kezelésének, felhasználásának, továbbértékesítésének engedélyezése és figyelemmel kísérése.

A tárca közleményében kifejtette azt is, hogy az adásvételi szerződés szigorú előírásokat tartalmaz a vevő felé, mivel a harckocsik értékesítése az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés (CFE) hatálya alá tartozik, valamint a magyar szabályozás konkrét előírásainak is meg kell felelnie. A vásárló a harckocsikat csak akkor értékesítheti tovább, ha a CFE-szerződés vonatkozó előírásait teljesíti.

A CFE-szerződés meghatározza az adott államra vonatkozóan a birtokolható harckocsik maximális mennyiségét, a csökkentés, a rendszerből kivonás, a tárolás, az információcsere és az ellenőrzés szabályait - írta a HM.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com