Csempészett műkincseket adott át az ügyészség a szerb társahtóságnak

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség átadta az illetékes szerb ügyészség részére azokat a jelentős értékű régészeti leleteket, amelyeket négy éve egy szerb állampolgár akart Magyarországra csempészni - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.Azt írták, hogy a megalapozott gyanú szerint a szerb állampolgárságú férfi - az ügy gyanúsítottja - 2019. június 9-én a tompai közúti határkelőhelyen akart belépni Magyarországra. A gyanúsított vámköteles árut nem jelentett be, azonban a pénzügyőrök a tételes vámvizsgálat során a férfi autójában - a hátsó ülés alá rejtett két papírdobozban - mintegy 8 millió forint értékű régészeti leletet találtak.
    

A dobozokban több mint 800 római kori érme, a római, valamint a középkorból származó ékszerek, szobrok és dísztárgyak mellett bronzkori eszközmaradványok is voltak. A férfit a rendőrök védett kulturális javak körébe tartozó tárgyra elkövetett orgazdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták - tették hozzá.
    

Mivel a nyomozás során beszerzett szakértői vélemény alapján a gyanúsítottól lefoglalt tárgyak a Kárpát-medence déli, délkeleti részéről, a mai Vajdaság területéről származhattak, a Legfőbb Ügyészség a büntetőeljárás átadását kezdeményezte. A szerb és a magyar ügyészségek közötti hatékony együttműködés eredményeként az illetékes szerb ügyészség a büntetőeljárást átvette - közölték.
    

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség emiatt a magyar büntetőeljárást megszüntette és a lefoglalt bűnjeleket az illetékes szerb ügyészség részére kiadta - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Menekülés és előállítás

Menekülés és előállítás

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást egy férfival és egy fiatalkorú lánnyal szemben.

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com