Csepelen több mint 7 kilométer földutat aszfaltoznak le

Csepelen több mint 3 milliárd forintból összesen 7,3 kilométer földutat aszfaltoznak le a fővárosi útépítési program keretében 2019-ben, az érintett utcákban kiépítik a járdákat, a kocsibeállókat és a vízelvezetést is megoldják - jelentette be Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) XXI. kerületi polgármester keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.A polgármester a kerület leghosszabb, 2,5 kilométeres aszfaltozásra váró utcájában, a Királyerdő utcában tartott eseményen elmondta: 2010-ben még több mint 50 kilométer földút volt a kerületben, azóta az önkormányzat saját erejéből és támogatásokból leaszfaltozott több utat is, így ma 34 kilométer földút van Csepelen.

    
Mint mondta, a Királyerdő utca Csepel és Dél-Pest legutolsó utcája, de nemcsak a kerület, hanem a főváros és a kormány is figyelmet fordít rá, hiszen ezt is leaszfaltozzák. Tarlós István főpolgármester február végén jelentette be, hogy szilárd útburkolattal látják el a budapesti földutakat egy négyéves útépítési program keretében.


A belterületi útépítési programot a fővárosi fideszes polgármesterek kezdeményezték, a program első ütemében 13 kerületben 181 földutat aszfaltoznak le 41 kilométer hosszúságban, 8,3 milliárd forint kormányzati támogatással, amelyet a kerületi önkormányzatok saját forrással egészítenek ki.  A főpolgármester a bejelentéskor elmondta azt is, Budapesten jelenleg 225 kilométer földút van.
   

Borbély Lénárd keddi sajtótájékoztatóján kiemelte: a pályázaton Csepel nyerte a legnagyobb támogatást, közel 1,5 milliárd forintot. Az önkormányzat 2016 végén egyedi kormánydöntéssel 800 millió forintot kapott aszfaltozásra, a város pedig több mint egymilliárd forinttal járul hozzá ehhez, így összesen több mint 3,3 milliárd forintos útépítési program valósul meg a XXI. kerületben.
    

A polgármester felsorolta az aszfaltburkolatot kapó utcákat, ezek: a Badacsonyi utca, Csáklya utca, Erdész köz, Fenyves utca, Gyöngyvirágos utca, Királyerdő utca, Lankás utca, Méter utca, Matróz utca, Medve utca, Pikkely utca, Repkény utca, Szúnyog utca, Tiborc utca, Vadgalamb utca, Vasas utca és Vesszősfia utca.
    

Borbély Lénárd kiemelte: mindez nem azért történik, mert választási év van, az önkormányzat az elmúlt években is hasonló mértékben épített utakat a kerületben.    
                     

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com