Csizi Péter: idén is lehet pályázni az Érték vagy! díjra

Idén is lehet pályázni az Érték vagy! díjra, az elismeréssel azokat a munkáltatókat és civil szervezeteket ismerik el, amelyek nagyban hozzájárulnak a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásához - jelentette be a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.Csizi Péter elmondta, a pályázatokat hat kategóriában hirdették meg, a dokumentumokat szeptember 6-ig várják. Elmondta, a kormánynak kiemelt célja, hogy Magyarországon mindenki lehetőségeihez képest munkát vállaljon, és munkabéréből tartsa el magát és családját.
    

Nincs ez másképp a fogyatékossággal élők esetében sem - folytatta -, az elmúlt években évről évre folyamatosan nő a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása.

Míg 2010-ben mindössze a fogyatékossággal élők 18 százaléka talált munkát a munkaerőpiacon, ez az arány mára 40 százalékra nőtt. Mint mondta, az ő foglalkoztatásuk azonban nem csak kormányzati program, hiszen a társadalom számára is előnyös, hogy a fogyatékossággal élők munkát tudjanak vállalni. Ez épp úgy célja a nagyvállalatoknak, mint a kis- és középvállalkozásoknak (kkv) vagy éppen az érintetteknek és családjuknak - tette hozzá.
    

Az Érték vagy! díjra minden olyan szervezet, cég, magánszemély vagy civilszervezet pályázhat, aki úgy érzi, tett az elmúlt egy-másfél évben annak érdekében, hogy a megváltozott munkaképességű emberek munkát tudjanak kapni - emelte ki. Csizi Péter bizakodásának adott hangot a pályázattal kapcsolatban, mint mondta: az elmúlt két alkalommal a díjazottak között éppúgy volt multinacionális nagyvállalat, állami cég, civilszervezet vagy kkv, de megváltozott munkaképességű munkavállalók is, akik a mindennapok során segítik sorstársaikat. A pályázatokat az elismeres.gondoskodaspolitika@bm.gov.hu címre várják szeptember 6-áig.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com