Csődbűntett miatt öt és fél év börtönre ítéltek egy szegedi építési vállalkozót

Csaknem 900 millió forintos kárt okozó csődbűntett miatt öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott első fokon a Szegedi Járásbíróság egy helyi építési vállalkozót - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-t.Juhászné Prágai Erika közölte, a bíróság két rendbeli csődbűntettben és hamis magánokirat két rendbeli, folytatólagosan elkövetett felhasználásának vétségében mondta ki bűnösnek a férfit. A járásbíróság elrendelte egy a vádlottra korábban kiszabott kétéves börtönbüntetés végrehajtását is, valamint a férfi előzetes letartóztatását.

A férfi 2003 decemberétől 2011 februárjáig ügyvezetőként irányított egy céget és egy másik vállalkozásnak is vezetője volt. 2009. december 17-én - az érintett kft. fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetében - a cég képviseletében mintegy 43 millió forint értékű tárgyi eszközt értékesített a másik vállalkozásnak; a szerződést mindkét fél nevében a vádlott írta alá.


A vevő cég a vételárat nem fizette meg, a színlelt szerződéssel a vádlott a vállalkozás vagyonát akarta csökkenteni, így meghiúsítva a hitelezői követelések kielégítését. Ezt követően a férfi papíron más, nagy értékű vagyontárgyakat is értékesített a másik gazdasági társaságnak. A fiktív értékesítést úgy próbálta a vádlott leplezni, hogy az egyik cég átvállalta a másik vállalkozás bankkal szembeni tartozását, ám ehhez nem kérte az érintett pénzintézet hozzájárulását.
   

A vállalkozó a cég vagyonát a színlelt szerződések segítségével összesen több mint 890 millió forint értékű tárgyi eszközzel csökkentette, a kárból csupán 8,8 millió forint térült meg. Később a vádlott által vezetett másik cég is fizetésképtelenné vált, a férfi itt is valótlan tartalmú szerződéseket kötve hiúsította meg a hitelezők kifizetését.


A bíróság döntésével szemben az ügyész súlyosítás, míg a vádlott és védője felmentés érdekében jelentett be fellebbezést, így az ítélet nem jogerős - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Épp akció közben szállította egy díler a kábítószert.

http://ujhazak.com