Csütörtök délutánig töröltethetik magukat a nemzetiségiek a névjegyzékből

Csütörtök 16 óráig dönthetnek a nemzetiségi névjegyzékbe az országgyűlési választásra is kiterjedő hatállyal felvett választópolgárok úgy, hogy nem a nemzetiségük listájára, hanem pártlistára kívánnak szavazni vasárnap.Az érintett 12 nemzetiség tagjai április 2-ig kérhették, hogy nemzetiségi választóként regisztrálják őket az országgyűlési választásra. (A tizenharmadik nemzetiség, a szerb közgyűlése a határidő lejártáig nem tudott megállapodni a jelöltekről, ezért az önkormányzat nem állíthatott nemzetiségi listát.)

A határidő lejártáig több mint 78 ezren vetették fel magukat az országgyűlési választásra is kiterjedő hatállyal a nemzetiségi névjegyzékbe, jelenleg valamivel kevesebb mint 76 ezren szerepelnek benne. Akik úgy döntenek, hogy mégis inkább pártlistára szavaznak, személyesen vagy ügyfélkapus azonosítással legkésőbb a szavazást megelőző harmadik napon, azaz csütörtökön kérhetik törlésüket a nemzetiségi névjegyzékből.

Azzal, hogy 12 nemzetiségnek sikerült országos listát állítania, biztossá vált, hogy mindegyiknek lesz - szavazati joggal nem rendelkező - szószólója az új Országgyűlésben akkor is, ha csak egyetlen szavazat érkezik a nemzetiségi listára.

A nemzetiségi regisztráció lezárulta után a legtöbben a roma névjegyzékben szerepeltek, több mint 46 ezren. Kedvezményes mandátumot a "normál" listás mandátumhoz szükséges szavazatszám egynegyedével szerezhet meg a nemzetiség. Négy éve 23 085 voksra volt szükség a kedvezményes mandátumhoz, a német nemzetiség listájára ennél több szavazat érkezett, így képviselőt küldhetett az Országgyűlésbe. A német nemzetiség névjegyzékében most 23,5 ezren vannak.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com