Csütörtöktől működnek az új közlekedésellenőrző kamerák

Csütörtöktől kezdi meg éles üzemét a VÉDA közúti intelligens kamerahálózat első 160 egysége, a mérések attól kezdve már joghatással járnak - jelentette be Jámbor István alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője hétfőn Óbudán, a közlekedési balesetek áldozatainak emlékművénél tartott sajtótájékoztatóján.

vdSikeresen zárult a változtatható helyű komplex közlekedési ellenőrzőpontok tesztüzeme, március 26-ától indul az éles üzemeltetés, így az újfajta kamerák által dokumentált szabálysértéseknek már jogi következményeik is lesznek az ország teljes területén - mondta. Hozzátette: a 160 változtatható helyű kamera az eddig rendszerben lévő 80 mobil sebességmérőt váltja ki.

Jámbor István közölte: az eszközök üzembe állításának célja a közlekedési szabályok betartatása, mert csak így van lehetőség arra, hogy kevesebben haljanak meg az utakon.

A fejlesztés összhangban van az Európai Bizottság célkitűzésével, hogy 2020-ra 2011-hez képest a felére csökkenjen a halálos közlekedési balesetek és áldozatok száma - ismertette. Hozzátette: 2013-ig folyamatosan csökkent a közlekedési balesetekben elhunytak száma Magyarországon, de míg 2013-ban 591-en haltak meg az utakon, 2014-ben már 626-an.

A komplex közlekedési ellenőrzőpontok egyelőre csak a sebességtúllépést mérik, de az eszközök alkalmasak automatikus rendszámfelismerésre, forgalomszámlálásra, torlódások észlelésére is.

Várhatóan a harmadik negyedévben jelennek meg azok a kiegészítő funkciók, amelyek más szabályszegéseket is képesek lesznek rögzíteni, így például a tilos jelzésen áthaladást, a záróvonal átlépését, a buszsáv jogosulatlan igénybe vételét vagy a biztonsági öv be nem kapcsolását.

Az egyenként 5,7 millió forint értékű eszközöket európai uniós finanszírozásból vásárolta a rendőrség.

MTI

Hozzászólások

Bilincsben a rablóbanda tagjai

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Évek óta csökken az ittasan okozott, személyi sérüléses balesetek száma.

Vigyázzunk az értékeinkre!

Vigyázzunk az értékeinkre!

Felesleges kockázatot vállal, aki a nyitott autóban hagyja az indítókulcsot.

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a rendőrség a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét - közölték a police.hu oldalon hétfőn.

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Kiskunmajsán egy bedrogozott férfi kétezer forintért rabolt ki egy 70 éves embert újév reggelén.

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Osztálytársai és tanára megölését tervezte az a fiatalkorú, aki szélsőséges csoportokhoz csatlakozott az interneten - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

Airbnb-s lakásba törtek be

Airbnb-s lakásba törtek be

A VII. kerületi rendőrök elfogták azt a három férfit, akik egy rendszeresen bérbe adott kerületi lakásból loptak.

Kiürítés és lezárás a XII. kerületben

Kiürítés és lezárás a XII. kerületben

II. világháborús bomba hatástalanítása miatt kiürítik és lezárják a főváros XII. kerületének egy részét 2026. február 20-án.

Ricinusmaggal akartak végezni vele

Ricinusmaggal akartak végezni vele

A baranyai rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két nőnek az ügyében, akik előre kitervelten akartak megölni egy 42 éves férfit Pécsett.

http://ujhazak.com