Czeglédy Csaba bűnügyi felügyeletének újbóli elrendelését indítványozta az ügyészség

Fellebbezett a Szegedi Törvényszék döntése ellen, és a bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekményekkel vádolt Czeglédy Csaba bűnügyi felügyeletének újbóli elrendelését indítványozta a Csongrád Megyei Főügyészség - közölte az MTI érdeklődésére Szanka Ferenc szóvivő kedden.A Szegedi Törvényszék három bíróból álló tanácsa csütörtökön szüntette meg a kényszerintézkedést a vádlottal szemben. A bíróság álláspontja szerint a vádemelést követően már nem áll fenn olyan körülmény, amely személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés alkalmazását szükségessé tenné a korábban csaknem három hónapja bűnügyi felügyelet alatt álló vádlottal szemben.

    
Czeglédy Csabával és húsz társával szemben bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emeltek vádat.

Czeglédy Csabát és két társát gazdasági csalás bűntettével is vádolják. A vádirat szerint Czeglédy Csaba, mint a szombathelyi székhelyű Humán Operátor Zrt. igazgatóságának elnöke és tényleges ügyvezetője 2011-től kezdődően olyan bűnszervezetet hozott létre, amelynek célja a döntően diákmunkaerő közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt.
    

A bűnszervezet működése során vállalkozásoknak, köztük több Magyarországon működő multinacionális cégnek közvetített diákmunkaerőt 2011-től és 2017-ig. A közterhek megfizetésének elkerülése céljából - Czeglédy Csaba iránymutatásai alapján - egy olyan számlázási láncolatot hoztak létre, amely alsó szintjén iskolaszövetkezetek, középső szintjén ténylegesen gazdasági tevékenységet nem, csak átszámlázást végző gazdasági társaságok, míg a legfelső szintjén a Humán Operátor Zrt. állt.


A bűnszervezet által folytatott módszer szerint a döntően diákmunka közvetítéshez kapcsolódóan az általános forgalmi adót az iskolaszövetkezetek az egyes esetekben bevallották az adó megfizetésének szándéka nélkül, más esetekben az ezzel kapcsolatos bevallási kötelezettségüknek sem tettek eleget. Ugyanígy jártak el az iskolaszövetkezetek a diákok foglalkoztatása után járó más közterhek, így jellemzően a személyi jövedelemadóval kapcsolatos adóbevallási és adófizetési kötelezettség teljesítése során is.


Czeglédy Csaba a bűnszervezet egy részét közvetlenül míg más részét közvetítőkön keresztül irányította, az iskolaszövetkezetek elnöki tisztségét betöltő strómanoktól át egészen a Humán Operátor Zrt. alkalmazásában álló vagy a részvénytársaságban más vezetői tisztséget betöltő vádlottakig - áll a vádiratban. A bűnszervezet működtetésében a vádirat szerint 21 vádlott vett részt nyolc iskolaszövetkezet, kettő korlátolt felelősségű társaság és egy részvénytársaság keretében. A bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.
  

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő volt, de mandátuma - miután egy évig nem vett részt a közgyűlés munkájában - megszűnt. Ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a „sajátját” lopta el

Csak a „sajátját” lopta el

Országos koordináció, megyei összefogás és városi leleményesség eredményeként a rendőrök azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Tiszaújvárosban feltörte egy csomagautomata bokszait.

Egy rendelés buktatta le

Egy rendelés buktatta le

Interneten rendelt kábítószert egy 32 éves hajdúszoboszlói férfi, a futár mellett a rendőrök is házhoz érkeztek.

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

A terézvárosi rendőrök azonosították a férfit, aki választási plakátokat vágott le, majd bántalmazta a szemtanút, aki ezt mobiltelefonnal felvette - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Gyorsan intézkedtek a lengyeltóti járőrök.

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Egy esztergomi férfi felhasznált egy talált bankkártyát a mellette lévő PIN-kóddal, a dorogi nyomozók rövid időn belül azonosították.

Ideiglenesen bezáratták

Ideiglenesen bezáratták

Három hónapig nem nyithat ki egy salgótarjáni diszkó, mert a gyanú szerint egy 19 éves férfi a szórakozóhelyen kábítószert árult vevőinek.

Bilincsben a rablóbanda tagjai

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Évek óta csökken az ittasan okozott, személyi sérüléses balesetek száma.

Vigyázzunk az értékeinkre!

Vigyázzunk az értékeinkre!

Felesleges kockázatot vállal, aki a nyitott autóban hagyja az indítókulcsot.

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

http://ujhazak.com