Czibere: a megelőzés, az ellátás és a reszocializáció egyaránt fontos a hajléktalanellátásban

A hajléktalanná válás megelőzése, a hajléktalanok szükségleteihez igazodó ellátás és a társadalomba visszavezető utak megtalálása egyaránt fontos feladata a szociálpolitikának - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken Budapesten. Czibere Károly hangsúlyozta: az önkormányzatoknak törvény által előírt feladatuk odafigyelni a krízisben lévőkre, és menedéknyújtással, pénzbeli vagy természetbeni támogatással segíteni őket. A hideg beköszöntével ugyanakkor "mindannyiunknak fokozottan oda kell figyelnünk embertársainkra, szomszédjainkra, főképp a magányosan, izolált életkörülmények között élőkre, hiszen ők fokozottan ki vannak téve a veszélynek"- mondta az államtitkár.

Czibere Károly azt kérte, hogy aki veszélyben lévő vagy magatehetetlen embert lát, hívja a 112-es segélyvonalat, a www.diszpecserportal.hu oldalon pedig régiókra bontva is megtalálhatók a hajléktalanellátó szervezetek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com