Czibere: eredményesen vizsgázott a vörös kód intézménye

Eredményesen vizsgázott a vörös kód intézménye, a rendkívüli hideg miatt szombaton kiadott riasztás óta több mint harminc hajléktalan embert nem a számukra fenntartott, hanem más típusú szociális intézményekben helyeztek el - mondta el a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.Czibere Károly közölte, az elmúlt három napban 154 utcán élő embert helyeztek el hajléktalanszállón, 33 pedig más típusú intézményben kapott helyet speciális szükségletei miatt. Az államtitkár elmondta azt is, hogy háromszor annyi - szombaton, vasárnap és hétfőn összesen mintegy 1100 - hívás érkezett a diszpécserközpontokba, mint az átlagos napokon.

    
Czibere Károly a sajtótájékoztatón megköszönte a lakosságnak, hogy figyel a rászorulókra. Lőrincz Norbert, a Hajléktalanokért Közalapítvány kuratóriumi elnöke hozzátette: a vörös kód intézményének köszönhetően hat kihűléssel veszélyeztetett nem hajléktalan embernek is találtak fűtött helyet. Előfordult olyan eset is, hogy hajléktalan emberek maguktól mentek be idősotthonba, és ott be is fogadták őket.
   

Lőrincz Norbert közölte: az észak-magyarországi és az észak-alföldi régióban száz százalék feletti kihasználtsággal működnek a hajléktalanokat ellátó intézmények. Országos szinten 92 százalékos ez az arány, valamivel több mint 300 hely van még a hajléktalanellátóknál. Szólt arról is, hogy szinte mindegyik nappali melegedő száz százalék feletti kihasználtsággal működik, a közalapítvány budapesti Szobi utcai, 140 személyes melegedőjében 170-190 ember is megfordul naponta.
    

A rendkívüli hideg miatt szombat déltől vörös kód riasztást léptettek életbe. Ennek az a lényege, hogy ilyenkor adott esetben a bentlakásos szociális intézményeknek is ellátást kell biztosítaniuk hajléktalan embereknek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Menekülés és előállítás

Menekülés és előállítás

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást egy férfival és egy fiatalkorú lánnyal szemben.

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com