Czibere: tovább erősítik az idősgondozási és a gyermekvédelmi rendszert

Jövőre tovább erősítik az idősgondozási, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti rendszert - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.Czibere Károly elmondta: új szolgáltatástípusként szakápolási központokat hoznak létre az eddig otthonokban élő, intenzív ápolásra szoruló időseknek. Az első ilyen intézmény felépítésére 1,7 milliárd forintot különített el a kormány.

Szólt arról is, hogy megerősítik a gyermekvédelmi gondoskodásba vett gyerekek körül a "jogérvényesítési gyűrűt". Ennek részeként emelik a gyermekvédelmi ügyintézők, a gyermekjogi képviselők, a szakértői bizottságban dolgozók, valamint a speciális szükségletű gyerekekkel foglalkozók létszámát.


A kormány azt szeretné, hogy a gyerekek a vér szerint családjukban kapjanak meg mindent, ami testi, lelki, szellemi fejlődésükhöz szükséges. Ehhez járul hozzá például az ingyenes gyermekétkeztetés, amire 2018-ban 79 milliárdot fordítanak. Elmondta azt is, hogy júniustól év végéig a háromévesnél fiatalabb, bölcsődébe nem járó, hátrányos helyzetű gyerekek három megyében havonta ételcsomagot kapnak egy európai uniós finanszírozású mintaprogram keretében. Ezt jövő ősszel országossá bővítenék 17 milliárd forintos költségvetési ősszegből - fűzte hozzá.


Az államtitkár kitért a szociális ágazatban dolgozók megbecsülésének fontosságára is. Ezt egyebek mellett a szociális munka napjának munkaszüneti nappá nyilvánítása, a továbbképzési rendszer ingyenessé tétele és a 2014 óta tartó folyamatos béremelés is jelez - mondta. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hogy 2013-ban átlagosan bruttó 143 ezer forintot kerestek az ágazatban dolgozók, ez 2017 első negyedévére 206 416 forintra nőtt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com