Daganatos betegségre hivatkozva csaltak ki milliókat, vádat emeltek ellenük

Vádat emeltek egy anya és a fia ellen, mert 160 sértettől több mint 13 millió forintot csaltak ki, azt hazudva, hogy a fiú daganatos beteg - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádirata szerint a hatvanas éveiben járó anya és büntetett előéletű fia 2017-től munkahellyel, legális jövedelemmel nem rendelkezett. Magánszemélyeket, cégeket, valamint egy daganatos betegeket támogató alapítványt kerestek meg telefonon azzal, hogy a fiúnak különböző daganatos betegségei vannak, és műtétre, gyógyszerek kiváltására, egészségügyi ellátások fedezetére adományt kértek.
    

Az anya telefonon, síró, könyörgő hangon kérte a támogatást, többször azt állította, hogy a fia meghal, ha nem kap segítséget. A sértettek ötezer forinttól több százezer forintig terjedő adományokat utaltak az anya és a fiú számláira. A pénzt általában a fiú vette fel, a bankszámlákon egy fillér sem maradt. A fiú 2017-ben egy alapítványt keresett meg, amelytől támogatást kért nem létező daganatos betegségei kezelésére. Szerződést is aláírtak, és az alapítvány rendszeresen utalta a pénzt. 2018-ban orvosi igazolást kértek a férfitől, aki ekkor egy hamis házi orvosi igazolást mutatott be nekik. Az alapítvány több év alatt csaknem négymillió forint támogatást adott a vádlottaknak.
    

Az ügyészség 160 rendbeli csalással és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja az anyát és fiát. Ha beismerő vallomást tennének és nem kérik a tárgyalást, akkor az anyára két év börtön, 100 ezer forint pénzbüntetés, a fiúra pedig 3 év börtön és szintén 100 ezer forint pénzbüntetés kiszabását indítványozza az ügyészség. Mindkét vádlott esetében a bűncselekménnyel szerzett vagyon elkobzását is indítványozta az ügyészség, valamint a férfi esetében a korábban lopás miatt kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását is - áll az ügyészségi közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com