Debrecenbe érkezett a reformációs vándorkamion

Fekete Károly tiszántúli református püspök a kamion érkezésekor, a debreceni Református Nagytemplom előtt az MTI-nek elmondta: az Európai Protestáns Egyházak Közösségének (GEKE) kezdeményezésére, a jubileumi emlékév alkalmából útjára indított vándorkamion egy interaktív kiállítótérben mutatja be a reformáció történetében meghatározó szerepet betöltő európai városokat.

A kamion tavaly november 3-án Genfből, Kálvin János svájci reformátor városából indult el és 19 ország 68 városát összekötve érkezik meg május 20-án a németországi Wittenbergbe, az ottani világkiállítás megnyitójára - tette hozzá.



A püspök elmondta: magyarországi első állomására Nagyszebenből érkezett a kamion, Debrecenből szerdán indul tovább Sárvárra, illetve Sopronba, majd elhagyja az országot. A vándorkamion három magyarországi állomása közül Debrecen az egyedüli református város. "Büszke vagyok arra, hogy Debrecenbe eljöttek, a magyar Genfnek helye van ebben a sorozatban" - mondta Fekete Károly.

A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hozzátette: a kamion interaktív kiállítása lehetőséget biztosít arra, hogy a felkeresett városok polgárai üzeneteket fogalmazzanak meg. Debrecen húsz református gyülekezete, valamint a többi helyi protestáns gyülekezet, az evangélikusok és a baptisták valamennyien megfogalmazzák és elküldik üzeneteiket a kamionnal - jelezte a református püspök. Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus 1517. október 31-én függesztette ki az egyházi megújulást követelő reformtéziseit a wittenbergi vártemplom kapujára, ettől a naptól számítjuk a reformáció kezdetét.

A reformáció emlékévében csaknem négyszáz programot tartanak szerte a Kárpát-medencében.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Őrizetben az utazó betörő

Őrizetben az utazó betörő

Kezdeményezték a Hajdú-Bihar vármegyei tettes letartóztatását.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

http://ujhazak.com