Debreceni polgármester: augusztus 20-a a győzelem, a siker örömünnepe

A győzelem és a siker örömünnepének nevezte augusztus 20-át Debrecen polgármestere hétfőn, a helyi Szent István dombormű megkoszorúzása alkalmából rendezett önkormányzati ünnepségen.Papp László (Fidesz-KDNP) azt mondta, ezen a napon nem elvesztett forradalomra, vagy szabadságharcra emlékezünk, hanem "a bölcsességre, az előrelátásra, egy időtálló műre, amelyet államiságnak nevezünk".

    
"Megemlékezünk a magyarság egységbe kovácsolásának tudatos politikájáról, az európai fennmaradást kizárólagosan biztosító keresztény út kijelöléséről és védelméről" - tette hozzá. Úgy vélte, augusztus 20. ilyenformán nemcsak egyetlen személyről, vagy eseményről szól, hanem átfogja egész történelmünket, "az elmúlt évezred örömeit és bánatait, és erőt ad a Kárpát-medence, sőt a világ magyarságának".
    

A polgármester szerint Szent István erős Magyarországot kívánt örökül hagyni utódainak, és "az ő példáját szemünk előtt tartva mi is erős Magyarországot és erős Debrecent akarunk örökül hagyni utódainknak". Papp László bejelentette: kezdeményezi, hogy Debrecen köztéri szoborral fejezze ki háláját Szent István államalapító és országépítő munkája előtt, és a város közgyűlése vállaljon kötelezettséget a szobor felállítására.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com