Decemberre befejeződik a győri Bécsi kapu tér felújítása

Az előzetes tervek szerint decemberre befejeződik a győri Bécsi kapu tér felújítása; az 1,8 milliárd forintból megvalósuló fejlesztést fele-fele arányban az önkormányzat és a kormány finanszírozza.Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) alpolgármester hétfőn tartott helyszíni sajtótájékoztatóján elmondta, a 2016-ban kezdődött felújítás során -  régészeti felügyelet mellett - a közműveket és az elektromos hálózatot már kicserélték. Megújult a Zechmeister úti járda, új burkolat került a térre a Káptalandombi rész felől, a legmeredekebb részén tömött mészkő tömbökből lépcsőt alakítottak ki és megújították az ágyúkhoz levezető lépcsősorokat is.

    
A felújítás keretében, áprilisban, elszállították a téren álló Vadmentő Nimród szobrot restaurálásra a Magyar Képzőművészeti Egyetemre. Az 1954-es árvíz emlékére készült szobrot Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész alkotta, 1983-ban avatták fel. Szintén a felújítás részeként hétfőn elszállították Mátrai Lajos György szobrász Kisfaludy Károlyt ábrázoló bronzszobrát, amelyet Szórádi Zsigmond restaurál majd Budapesten.


A szobrot 1892-ben avatták fel a Radó-szigeten, jelenlegi helyére 1921-ben került. Több ütemben a 27 tonna súlyú talapzatot is a fővárosba szállítják. A három-négy tonna súlyú Kisfaludy-szobrot még nem restaurálták. A szobrok a tervek szerint ősszel kerülnek vissza helyükre. Prédl Antal, a város útkezelő szervezetének vezetője arról beszélt, hogy a tér felújításának részeként a következő időszakban a burkolatot cserélik ki, nagyobb része gránit lesz, kisebb része bazalt, új beléptető rendszert telepítenek a belváros kapujába az autók számára és megújul a díszvilágítás is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

http://ujhazak.com