Delegációk közlekedése miatt jelentős útlezárások lesznek Budapesten

A kínai miniszterelnök látogatása és a Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozó miatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest több pontján, így a Liszt Ferenc-repülőtér környékén és a belvárosban is vasárnaptól szerdáig.Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatójának közlése szerint naponta több alkalommal hosszabb-rövidebb lezárások várhatók a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető útszakaszokon, ezért arra kérte az utasokat, hogy szánjanak a szokásosnál hosszabb időt a repülőtérre történő kijutásra, és legalább két órával a járat indulása előtt érjenek ki a repülőtérre, indulás előtt pedig tájékozódjanak az aktuális forgalmi hírekről.    


A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint vasárnaptól szerdáig lezárják a forgalom elől többek között a Lánchidat, a Széchenyi István teret, az Apáczai Csere János utcát és ezek környékét, továbbá a Pesti alsó rakpartot a Jászai Mari tér és a Március 15. tér között.

Gépkocsival ezekbe az utcákba egyáltalán nem lehet behajtani, és gyalogosan is csak a rendőrség helyszíni engedélyével.

    
A delegáció Budapesten tartózkodásának ideje alatt ezeken kívül más fő közlekedési útvonalakat is lezárnak, ezért a BKK kéri a fővárosban közlekedőket: aki a belvárosba tart, ezeken a napokon lehetőség szerint ne gépkocsival közlekedjen, válassza a kötöttpályás közösségi közlekedési járatokat. A lezárások miatt változik egyes közösségi közlekedés menetrendje is, a 16-os autóbusz rövidített útvonalon a Széll Kálmán tér és a Clark Ádám tér között visz utasokat, ezért a budai Vár közösségi közlekedéssel csak a Széll Kálmán tér felől lesz elérhető.


A 105-ös busz két szakaszon, megosztva közlekedik, a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér közötti szakasz kimarad, a Boráros tér felé közlekedő 15-ös és 115-ös busz a 9-es járat vonalára terelve közlekedik a Kossuth tér és az Üllői út között, a 916-os és a 990-es éjszakai busz a Lánchíd helyett az Erzsébet hídon át közlekedik.
    

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető útszakaszok forgalmát vasárnap 14-15 óra körül 15-30 percre, jövő szerdán pedig 11 és 12 óra között fél órára korlátozzák. További forgalmi változás, hogy vasárnap délután 14 és 16 óra között nem jár majd a kisföldalatti, 15 óra körül az M3-as autópálya fővárosi bevezető szakaszának forgalmát is korlátozzák, 15.30 körül az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky kereszteződését is lezárják néhány percre.


A budai Vár, a Clark Ádám tér, a Lánchíd utca, valamint az Attila út és a Krisztina körút kereszteződésének forgalmát a 17.30 és a 20.30 között két alkalommal fél órára korlátozzák, emiatt módosul az 5-ös, a 16A és a 178-as busz közlekedése. Hétfőn 7 és 10 óra között lezárják az Andrássy út-Dózsa György út-Ajtósi Dürer sor-Stefánia út útvonal forgalmát, több alkalommal a keresztirányú forgalmat is korlátozzák. Várhatóan 8 és 10 óra között ismét leáll az 1-es metró, módosul ezen kívül a 72-es, a 74-es, a 75-ös, a 77-es és a 79-es trolibusz, továbbá a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as busz útvonala is.
    

A tervek szerint 15 és 23 óra között lezárják a forgalom elől a Közraktár utca-Bakáts utca-Lónyay utca-Mátyás utca által határolt területet. Ebben az időszakban a 2-es villamos a Közvágóhíd felől csak a Boráros térig, a Jászai Mari tér felől pedig csak a Széchenyi István térig visz utasokat, a 15-ös és a 115-ös busz pedig az Üllői út-Ferenc körút útvonalon halad.
    

Kedden lezárják a forgalom elől a Kossuth Lajos teret és környezetét 12 órától várhatóan 21 óráig, a 2-es metró ebben az időszakban megállás nélkül áthalad az állomáson. Emellett 14 és 15 óra között, majd 19.30 és 20.30 között mintegy fél órára a Bajcsy-Zsilinszky út-Alkotmány utca útvonalat is. Szerdán 8-9 óra körül lezárják a forgalom elől az Attila utat és a Palota utat, majd 9-10 óra körül a Palota utat és a Krisztina körutat. Nem lehet majd közlekedni az Andrássy úton és a Hősök terén 10 órától várhatóan egy órán keresztül és a kisföldalatti sem fog járni.
    

A Terrorelhárítási Központ (TEK) közleménye szerint a Li Ko-csiang kínai miniszterelnök látogatásához kapcsolódó személyvédelmi feladatokat - a belügyminiszter kijelölése alapján - a TEK látja el. A nemzetközileg védett személy biztosítása érdekében a TEK a szükséges személy- és létesítményvédelmi intézkedéseket életbe lépteti és ezeket a látogatás végéig fenntartja, a korlátozásokról a TEK honlapján lehet tájékozódni.
   

A központ előre törelmet és megértést kért az esetlegesen előforduló kényelmetlenségek miatt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com