Deutsch: Magyarország győzött, Brüsszelben is ki kell állni a magyar érdekekért

Magyarország győzött az uniós költségvetéssel kapcsolatos vitában, mindez azt bizonyítja, hogy Brüsszelben is ki lehet, sőt ki is kell állni a magyar érdekekért - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.Bár a döntés a csütörtöki-pénteki csúcsértekezleten születik, a megelőző konzultációkon a 27 európai ország között teljeskörű egyetértés alakult ki abban, hogy jó és mindenki által támogatható az a megoldás, amelyet a német kormány, az Európai Tanács soros elnöke, illetve a lengyel és a magyar kormány alakított ki - közölte.


    
Szerinte a két ország szövetsége óriási sikert és eredményt ért el abban, hogy ne lehessen - különösen most, egy minden európai polgár számára megpróbáltatást jelentő járvány idején - feltételekhez kötni az európai uniós támogatásokat. A politikus magát az elképzelést is embertelen elgondolásnak nevezte, hogy a járvány időszakában, a járvány eddigi negatív hatásainak orvoslására, a gazdasági nehézségek helyreállítását célzó támogatásokat önkényesen meghatározott politikai feltételekhez kössék.  
    

Úgy értékelte: megvédték a magyarok pénzét és megakadályozták azt, hogy "a brüsszeli bürokraták a bevándorlók kötelező, Magyarországra történő betelepítésével vagy áttelepítésével megzsarolják, megzsarolhassák Magyarországot" és csak így juthasson hozzá az ország a jog szerint járó forrásokhoz. Azt is sikerült elérni, hogy Brüsszel nem alkalmazhat egyetlen tagállammal szemben sem kettős mércét, azaz nem lehet elvenni "újfajta nyugati önkénnyel lebonyolított eljárásban a magyaroknak járó pénzt, nem lehet így egy zsarolási eljárásban ránk kényszeríteni Brüsszel akaratát" - fogalmazott.
    

Szerinte nemcsak Magyarország és Lengyelország számára győzelem a megállapodás, hanem valamennyi tagállam számára az, mert így vissza tud térni az Európai Unió ahhoz, hogy a sikeres európai együttműködés alapja a hosszútávú alapvető kérdésekben, például a költségvetési kérdésekben történő teljeskörű egyetértés.
    

A magyarországi baloldal részéről "rosszat akartak Magyarországnak", de ez a törekvésük végül most nagy valószínűséggel nem jár eredménnyel - mondta Deutsch Tamás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com