Deutsch Tamás az Európai Bizottság elnökéhez fordult a "Soros-szervezetek" brüsszeli támogatása miatt

A Fidesz európai parlamenti delegációvezetője levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, mert értékelése szerint súlyos kérdéseket vet fel a magyarországi "Soros-szervezetek" brüsszeli pénzügyi támogatása.Deutsch Tamás pénteki, az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában azt mondta: a "korrupt brüsszeli bürokrácia" a jövő évi választásokkal kapcsolatban láthatóan semmit nem akar a véletlenre bízni, Brüsszel ezért félmilliárd forintos támogatást adott a magyarországi "Soros-szervezeteknek".
    

Úgy fogalmazott: "Míg a magyaroknak jog szerint járó uniós pénzeket Brüsszel a hatalmával visszaélve hosszú idő óta nem fizeti ki, sőt könnyen lehet, hogy a mi pénzünket az ukrajnai háborúra már el is költötték, addig első körben 500 milliót adtak különböző Soros-szervezeteknek, amelyek lényegében egyetlen dolgot csinálnak, Brüsszel javára Magyarország ellen dolgoznak."
    

Értékelése szerint a helyzet teljesen egyértelmű, Brüsszel így már most előre finanszírozza a "magyar dollárbaloldal" kampányát. Közölte: ezért levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, mert - mint mondta - "számos súlyos kérdést vet fel a nyíltan és vállaltan Magyarország ellen áskálódó Soros-szervezetek brüsszeli bürokrácia általi támogatása".
    

Deutsch Tamás közölte azt is: levelében felszólította a bizottság elnökét, hogy a "botrányos esettel" kapcsolatban sürgősen tisztázza az Európai Bizottság szerepét. "A válasz megérkezéséig is lassan mondjuk, hogy Washingtonban és Brüsszelben is végre megértsék: hiába finanszírozták és finanszírozzák külföldről milliárdokkal a dollárbaloldal kampányát, mi, magyarok nem hagyjuk magunkat" - jelentette ki a Fidesz politikusa.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Menekülés és előállítás

Menekülés és előállítás

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást egy férfival és egy fiatalkorú lánnyal szemben.

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com