Deutsch Tamás drogozott és van rá bizonyíték is Juhász Péter szerint

Deutsch Tamás drogozottDeutsch Tamás pár nappal ezelőtt ment neki azoknak, akik kritizálták a kötelező drogteszt bevezetését.  Akkor kijelentette, hogy ő soha semmilyen drogot sem próbált ki, mert látott egy NSZK-s filmet, ahol egy lány hányt a drogozástól és ő ettől nagyon fél.


A címben szereplő kijelentést Juhász Péter, az Együtt politikusa nyilatkozta a saját Facebook oldalán, sőt a következőket is mondta még:
Tamás, én tudom, hogy te fogyasztottál különböző drogokat. Onnan tudom, hogy sok közös ismerősünk van, akikkel ezt közösen tetted. Megvolt az a lehetőséged, hogy ne szólalj meg az ügyben, és én is tiszteletben tartottam volna azt, hogy ez a magánéleted része.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Én ma sem azt ítélem el, hogy ilyet tettél, hanem azt, hogy ezt nem vállalod. Hogy a főnököd idézzem: nem vagy férfi, nem állsz bele, hanem hazudsz, mint egy ovis kisgyerek, aki azt hiszi, hogy a füllentése által megváltozik a valóság. [vision_highlight color="autumn" style="style-1"]Tehát azt állítom, hogy drogoztál.[/vision_highlight]
Ez egy kemény kijelentés, amiért akár bíróságon is elégtételt kérhetsz. Ezt várja el tőled Orbán, és ezt várom én is, mert akkor a bíróság előtt tudom bizonyítani.
Sokan jelezték közös ismerőseink közül, hogy egy politikai csetepatéba nem szállnak be, de ha bíróságra kerül az ügy, az igazmondási kötelezettségüknek eleget téve vállalják a tanúskodást.

A következő Facebook bejegyzésében Juhász Péter még jobban odapörköl Deutsch Tamásnak:
Van valami, amit még a fideszesek sem vitatnak el tőlem, sőt, a politikájukat is erre építik velem szemben: sok bedrogozott embert láttam.
Ha te még nem láttál, akkor elmondom neked, hogy éppen így néznek ki az extasyt használók, akik nem ismerik a mértékletességet.

Több, mint egy évtizede indult a Kendermag, azóta jönnek oda hozzám emberek különböző történetekkel, hogy kikkel, mikor, hol és hogy drogoztak. Ha annyi millióm lenne, mint ahányan Deutsch Tamást emlegették az ilyen sztorikban, akkor tényleg gondom lenne a vagyonnyilatkozatommal.

És egy videót is kapunk Deutsch Tamás -ról:







 
Az ügy nem állt meg és 24 órán belül Deutsch Tamás reagált. Itt olvashatjátok...

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Menekülés és előállítás

Menekülés és előállítás

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást egy férfival és egy fiatalkorú lánnyal szemben.

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com