Devizahitelek - Az Ab hétfőn kezdi tárgyalni a kormány indítványát

Az Alkotmánybíróság (Ab) következő, január 27-i ülésén kezdi tárgyalni a kormány devizahitelekkel kapcsolatos alaptörvény-értelmezésre irányuló indítványát és egy munkaügyi perben eljáró bírónak a 98 százalékos különadóval kapcsolatos beadványát - közölte szerdán honlapján a testület.

iuhuBitskey Botond, az Ab főtitkára korábban jelezte, hogy a devizahiteles ügyben a határozat meghozatalához várhatóan több ülésre is szüksége lesz a testületnek.

A kormány november végén benyújtott indítványa lényegében a devizahiteles szerződések alkotmányellenességének és utólagos jogalkotási úton történő megváltozatásának kérdését veti fel, a többi között az árfolyamkockázat adósokra hárítása, az egyoldalú hitelezői kamatemelés és az árfolyamrés miatt, továbbá mert a devizaalapú kölcsönök törlesztőrészleteinek növekedése a társadalom széles rétegeinek nehézséget okoz, és elengedhetetlenné teszi a devizahitelezésből adódó problémák végleges rendezését.

A kormány indítványa felveti többek között a gazdasági erőfölénnyel visszaélés kérdését, és ezzel összefüggésben a fogyasztók számára egyoldalú, jelentős hátrányt okozó szerződési feltételek alaptörvény-ellenességét, továbbá hogy milyen feltételekkel módosíthatók fennálló szerződések jogszabály útján.

Az indítvány konkrétan három ponton kéri az alaptörvény értelmezését.

Az alaptörvény kimondja, hogy "Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait".

A kormány indítványában arra vár választ az Ab-től, hogy e rendelkezésből közvetlenül levezethető-e az alaptörvény-ellenessége valamely tömegesen alkalmazott, a fogyasztók számára egyoldalúan és jelentős hátrányt okozó módon meghatározott szerződési feltételnek, vagy ezt megerősítő bírósági ítéletnek, valamint az ezek alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezéseknek.

A kormány indítványában hivatkozott két másik alaptörvényi rendelkezés az emberi méltóság sérthetetlenségét és a demokratikus jogállamot deklarálja. Ezek értelmezését az indítványozó abból a szempontból kérte, hogy milyen - a korábbi alkotmányhoz képest mennyire eltérő - alkotmányossági feltételekkel kerülhet sor fennálló szerződések jogszabállyal történő módosítására.

Alkotmányértelmezésre irányuló indítványnál az Ab nem jogszabályt semmisít meg, hanem az alaptörvény hivatkozott rendelkezését értelmezi konkrét alkotmányjogi problémával összefüggésben abban az esetben, ha az értelmezés közvetlenül levezethető az alaptörvényből.

A hétfői Ab-ülés napirendjén szerepel a 98 százalékos különadó ügye is.

A Tatabányai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság egyik bírája azért fordult az Ab-hez, mert álláspontja szerint a munka törvénykönyve által meghatározott juttatások után fizetendő 98 százalékos különadó eltúlzott mértékű, sérti az emberi méltósághoz és a tulajdonhoz való jogot, továbbá a különadót rögzítő 2010-es törvény nemzetközi szerződésbe, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló római egyezménybe is ütközik.

Az indítvány hivatkozik az alaptörvényben deklarált jogállamiságra is, melybe a bíró álláspontja "beleértendő egyebek mellett az is, hogy a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok igazságos és társadalmilag elfogadott célt szolgáljanak, azok büntető jellegűek nem lehetnek kivéve akkor, ha a társadalmi megítélés ezt szükségessé, illetve elfogadhatóvá teszi".

Az Ab hétfői ülésének napirendjén szerepel még egy olyan alkotmányjogi panasz is, mely egy kúriai munkajogi tárgyú döntés alaptörvény-ellenességét veti fel.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com