Devizahitelek - Orbán mielőbbi döntést kér az igazságszolgáltatástól

A miniszterelnök reméli, hogy az igazságszolgáltatás mielőbb állásfoglalást hoz a devizahitelek ügyében.

Orbán Viktor Orbán Viktor

A hivatalos látogatáson Japánban tartózkodó Orbán Viktor a Kossuth Rádióban péntek reggel felvételről sugárzott interjúban azt mondta: miután a bankok a hitel nyújtásakor minden szakmai ismerettel rendelkeztek, és erősebbek az adósoknál, "tudni szeretnénk, az igazságszolgáltatás szerint vajon nem a bankoknak kellene-e viselniük - mint a józan erkölcsi érzék diktálná - az árfolyamváltozásból fakadó veszteséget".

A másik kérdés, amelyben a kormány mielőbbi gyors állásfoglalást vár, hogy szabad-e a bankoknak egyoldalúan, az adósnak kedvezőtlenül módosítani a kamatot.

Hozzátette: nem befolyásolhatja a bíróságokat, de bízik abban, hogy igazságot fognak szolgáltatni, és bízik a gyors döntésben is, mert az a véleménye, hogy már "tegnap is késő lett volna". Ezért kéri az igazságszolgáltatást, hogy amint lehet, hozzon világos állásfoglalást, amelyhez a kormány és a bankszektor is igazodhat.

Orbán Viktor mellbevágónak nevezte, hogy a bankok - mint a Gazdasági Versenyhivatal megállapította - kartelleztek a végtörlesztés meghirdetését követően.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Így nem lehet bánni az emberekkel. Végre kigondol a kormány egy devizahiteleseket segítő megoldást, egérutat, kinyitja az ajtót, és akkor a bankok összeállnak és együttesen visszazárják" - mondta. Szerinte ez is sürgetőleg kellene, hogy hasson az igazságszolgáltatásra.

A miniszterelnök az elmúlt időszak gazdasági - növekedési, foglalkoztatási és a reálbérek alakulásáról szóló - adatait úgy értékelte: "hasítunk", de hiba lenne elbizakodottá válni.

Újólag kiállt az egykulcsos adórendszer mellett, és azt mondta, a 2010 előtti adórendszer kis híján tönkretette az országot, most mégis "ugyanazok a gazdaságpolitikusok ugyanazt a rossz adórendszert ajánlgatják" az embereknek. "Tartsunk ki a mostani mellett, és jönni fognak az eredmények, ahogy idén is tapasztaltuk" - hangoztatta. Megemlítette azt is, hogy januártól több százezer család jár jól a gyed extra bevezetésével és a családi adókedvezmény kiterjesztésével.

Egyúttal jelezte, hogy az alkotmány hosszú távra rögzítette a családi adórendszert.

A különadókról azt mondta, felelőtlenség lenne most vállalni, hogy mikor vezetik ki őket. De - hívta fel a figyelmet - ma lényegében csak a bankszektort és a monopol vagy monopóliumhoz közeli helyzetben lévő nemzetközi nagyvállalatokat sújtják a különadók, esetükben pedig indokolt a nagyobb adóterhelés.

Orbán Viktor részletesen beszámolt Japánban folytatott megbeszéléseiről, így arról, hogy szintetikus gumit gyártó vegyes vállalat létrehozásáról állapodott meg a Mol és a Japan Synthetic Rubber, az üzem Tiszaújvárosban működik majd.
Szólt arról, hogy a japánok megfontoltak, "de ha egyszer betették valahová a lábukat, ott kitartanak", ezt mutatja, hogy magyarországi befektetéseik összege 3,5 milliárd euró, ami a kereskedelmi forgalomhoz hasonlóan tovább nőhet a következő években.

Japán - bár éppen most tárgyal egy uniós szabadkereskedelmi megállapodásról - rájött arra, hogy hiba lenne egyneműnek tekinteni Európát, ezért vannak kimondottan Közép-Európára és azon belül Magyarországra vonatkozó iparfejlesztési, kereskedelmi, beruházási elképzelései - közölte Orbán Viktor.

Beszélt a két ország gazdaságpolitikájának hasonlóságairól is. Azt mondta, "bajtársias hangulatban" tárgyalt Abe Sindzó japán miniszterelnökkel, akivel egyetértettek abban, hogy a világ a válság elmúltával nem lesz ugyanolyan, mint korábban, ezért érdemes a válságot okozó módszereket, elveket újakra cserélni, még ha olykor meglepetést, idegességet váltanak is ki.

Magyarország érdekelt az Európai Unió sikerében, mert a külföldön értékesített magyar áruk 75-80 százalékát ma uniós tagállamok piacain adják el. Azonban több lábon kell állni, és a kormány célja, hogy 2018-ra a jelenlegi 11-12 százalékról 33 százalékra növelje az Európán kívülre irányuló export arányát. Ez ambiciózus, de reális cél - mondta a kormányfő.

Orbán Viktor egy előadásában arról is beszélt, Magyarország euróövezeti csatlakozásáról nem években, hanem évtizedben vagy évtizedekben kell gondolkodni. Most azt mondta, ez megegyezik a lengyel állásponttal, Lengyelország a nyáron jelentette be, hogy egy évtizedig nem aktuális az eurócsatlakozás, Csehországban pedig nem is beszélnek erről.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com