Diákok ezrei tüntettek Orbán és a tandíj bevezetése ellen!

A diákok szeretnék megtudni, hogy miért változtatta meg a tandíjról a véleményét a kormányfő és a Fidesz a 2008-as népszavazáshoz képest.




A hétfőn hallgatói fórumot tartottak a fiatalok, majd a többezres tömeg az utcára ment tüntetni.
Meg szeretnék tudni, hogy Orbán miért változtatta meg a szavát, amit a választások előtt mondott.

Ez még csak a kezdet 10 x , majd 100 x ennyien fognak az utcára menni, mint most, ha nem állítják vissza a korábbi törvényeket.

A HÖOK ezért azt kéri, hogy a miniszterelnök vegyen részt a szerdai hallgatói fórumon, és ott mondja el a Fidesz és - azzal együtt - a személyes "véleményváltozásának okát", valamint a 2008-as népszavazáskor kinyilvánított álláspontjukhoz való jelenlegi viszonyukat.

A demagóg duma a következő: A Fidesz szerint jól fognak járni a diákok

A HÖOK tagjai a kormánnyal akarnak találkozni és elmondani a véleményüket. A hallgatók is meg szeretnék érteni, hogy mi ez amit Orbánék művelnek.


Legfőképpen erre keresik a választ: "Ennek az átalakításnak a nagyobbik kormánypárt szerint a diákok nyertesei és nem a vesztesei lesznek" – mondta el Selmeczi Gabriella az M1 Ma reggel című műsorában kedden.

Hétfőn az ország több pontján tartottak tiltakozó megmozdulásokat a diákok. Szegeden összeláncolva, a kormányhivatal elfoglalásával, Budapesten vonulással és hídlezárással tüntettek a kormány felsőoktatási átalakítási tervei, a keretszámok csökkentése ellen a hallgatók.

Nézze meg a diáktüntetésen készített videót:




Kormánymegbízott látogatta meg az összeláncolt diákokat Szegeden

A Csongrád megyei kormányhivatalban demonstráló hallgatókkal egyeztetett több mint egy órán át B. Nagy László kormánymegbízott hétfőn este. A fideszes országgyűlési képviselő megígérte, hogy közvetíti a kormány felé a hallgatók és az oktatók által megfogalmazott, felsőoktatással kapcsolatos követeléseket. A fiatalok demonstrációjukat éjszaka is folytatták. Mivel takarékossági okokból az épület átriumát éjszaka nem fűtik a hallgatók az éjszakát az egyik tanácsteremben tölthették. A diákok korábban bundáskenyeret és forró teát is kaptak a kormányhivatal munkatársaitól.

Feltörték Hoffman Rózsa oldalát


Túlterheléses támadással csapott le Hoffmann Rózsa oldalára az Anonymus hétfő este. Az oldalt egy kis időre sikerült visszaállítani, de kedd reggel már megint nem elérhető a hoffmannrozsa.hu. A hackercsoport nem először áll ki a diákok mellett. Korábban, még februárban is megtámadták már Hoffman Rózsa oldalát.

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com