Díjmentesen juthatnak el vasúttal a gyulai várhoz is a diákok

Huszonöt helyszínnel, köztük a gyulai várral bővült a diákok számára díjmentes vasúti utazással látogatható országos múzeumok, nemzeti emlékhelyek és műemlékek köre - jelentette be a gyulai várban pénteken tartott sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára.Závogyán Magdolna elmondta, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal és a Miniszterelnökséggel több mint egy évig dolgoztak az elképzelésen, amely a kulturális decentralizáció szempontjából is fontos. Korábban Budapestre és Szentendrére utazhattak ingyen az iskolás csoportok, a helyettes államtitkár szerint fontos, hogy "ne csak Budapest-központú legyen az ország".     


A kormányhatározat értelmében Pécsre, Ópusztaszerre, Pannonhalmára, Esztergomba, Székesfehérvárra, Diósgyőrbe, Sárvárra, Somogyvár-Kapuvárra, Mohácsra, Egerbe, Nagykőrösre, Pécsre, Várpalotára, Miskolcra, Szigetvárra, Sárospatakra, Debrecenbe, Nagycenkre, Fertődre, Gödöllőre, Keszthelyre, Pákozdra, Komáromba és Nagykőrösre is ingyen utazhatnak az iskolás csoportok Gyula mellett.



(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com